Lázár János szerint Márki-Zay gyáva hazaáruló, aki a bolsevikokra hasonlít

POLITIKA
2018 április 11., 15:51
comments 449

„A választópolgárok megelégelték a gyűlölködést” - mondta Lázár János a hódmezővásárhelyi promenad.hu-nak adott nagyinterjújában. A miniszter szerint az ellenzék vereségének másik oka, hogy „nincs meg bennük a választói bizalomhoz szükséges nagyvonalúság és korrektség. Kisszerű emberek kisszerű politikája.”

A győztesek szerepéről és felelősségéről is vannak gondolatai:

„A legfontosabb, amit a miniszterelnök mondott: a szerénység, hiszen van mire szerénynek lenni. Ezt a mértéktartással, a méltósággal és az alázattal egészíteném ki.”

Ezek után nézzük, hogyan beszél politikai ellenfeléről, Márki-Zay Péterről a körzetében egyéni mandátumot szerző, szerény, alázatos, nagyvonalú Lázár János, aki a gyűlölködést gyűlöli a legjobban! 

Szó szerinti idézetek:

  • Ma Hódmezővásárhelyt olyan ember irányítja, aki eddig csak szégyent hozott a városra.
  • Ahhoz lehet hasonlítani a tevékenységét, amit Károlyi Mihály és a bolsevikok követtek el ebben az országban 1918-ban és 1919-ben. Ez a hazaárulás kategóriájába tartozik.
  • Márki-Zay Péter a választási kampányban elárulta a városát, és elárulta a hazáját. Ez megbocsáthatatlan bűn, a magyarok megbüntették Károlyit és a bolsevikokat, és ez a polgármester sem számíthat másra.
  • Márki-Zay Péter nem szereti Hódmezővásárhelyt, és nem szereti Magyarországot.
  • Előbb arrogánsan nyomást próbált gyakorolni az ellenzékre, majd szánalmasan és kétségbeesetten könyörgött nekik. Amit láttunk nem más, mint egy gyáva ember vergődése.

Márki-Zay Péterre több mint 13 ezer hódmezővásárhelyi szavazott február végén.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.