Kezdenek megtelni az állatárvaházak a hülye túrázók miatt

természet
2018 április 13., 08:52
comments 122

A Budakeszi Vadaspark szakemberei arra kérik a túrázókat, hogy az áprilistól júniusig tartó időszakban fokozott éberséggel járjanak, hiszen ilyenkor születnek többek között a madárfiókák, a kis sünök és az őzgidák is. 

És lehetőleg ne nyúljanak az erdőben talált kisállatokhoz!

Sajnos gyakran előfordul, hogy a természetjárók az anyjuk távollétében simogatják, pátyolgatják vagy akár be is gyűjtik a kisállatokat. Ez pedig akár az állat halálához is vezethet. 

A Budakeszi Vadaspark állatgondozói jelenleg egy 4 hetes nyestet, egy 8 hetes mókust és egy 2 hetes vadmalacot nevelnek kézből, akiknek még legalább 2-3 hónapig az anyjuk mellett lett volna a helyük. 

Nyestkölyök
photo_camera Nyestkölyök Fotó: Surányi Linda/Budakeszi Vadaspark

Az őzeknél és a szarvasoknál például az anya csak rövid időre hagyja magára a gidát, emberi beavatkozás (pl. óvatlan simogatás, ölbe vétel) után, az idegen szag miatt előfordulhat, hogy végleg elhagyja kicsinyét, így az éhen hal.

A mókusok az erdők világán túl kifejezetten kedvelik a zsúfoltabb városi környezetet is. De ha emberi közelséget éreznek, a fák aljánál keresnek menedéket és rejtőzködő üzemmódjuk során elesettnek, elhagyatottnak tűnhetnek, ezért sokan megsajnálják őket és segíteni szeretnének rajtuk. 

Vadmalac
photo_camera Vadmalac Fotó: Surányi Linda/Budakeszi Vadaspark

A csíkos vadmalacoknál biztosak lehetünk abban, hogy az utódjait harciasan, felbőszülve védő koca mindig a közelükben van, vagyis már csak ezért sem okos dolog megközelíteni, vagy kézbe venni a kicsiket. 

Az anyjától elszakított kisállat, főleg ha vadon élő állatról van szó, nem lesz visszaengedhető a természetbe, nem tanulja meg a fajtársaival való kommunikációt, sőt a természetes félelemérzet is elveszik belőle, így pedig könnyebben prédává válhat. 

„Az első és legfontosabb szabály, hogy ne nyúljunk az árvának hitt kisállatokhoz, tartsuk tiszteletben a természet rendjét”

– hangsúlyozta Jóba Katalin, a Budakeszi Vadaspark állatgondozója.

Kismókus
photo_camera Kismókus Fotó: Surányi Linda /Budakeszi Vadaspark

A kisállatok langyos kecsketejet kapnak, de a gondozók szerint megfelelő felkészültség és tudásanyag nélkül a vadállatok kézből nevelése nem lehet sem eredményes, sem kellően megalapozott, sem felelősségteljes. A vadon élő állatok ráadásul sokkal több odafigyelést, törődést, nevelést és türelmet igényelnek a háziállatoknál. Ezért sem jó ötlet begyűjteni őket. 

Budakeszi Vadaspark ezért arra kéri a természetjárókat, hogy ne bolygassák a természet rendjét, és ne nyúljanak az elárvultnak hitt, a vadonban látszólag magukra hagyott kisállatokhoz. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.