Áder János összehívja a parlament alakuló ülését

Fotó: Sputnik

Május 8-ára hívja össze az Országgyűlés alakuló ülését Áder János köztársasági elnök, aki Orbán Viktort, a Fidesz-KDNP pártszövetség listavezetőjét kérte fel a kormányalakítási tárgyalások megkezdésére - olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal oldalán kedden megjelent közleményben.

Áder János ezzel egy időben az Országgyűlésbe bejutott, országos listáról mandátumot szerző pártok és pártszövetségek listavezetőit levélben kérte fel, hogy kezdjék meg az Országgyűlés alakuló ülésével kapcsolatos egyeztető tárgyalásokat. Az első ülésen jelentik majd be a frakciók megalakulását.

A Fidesz-KDNP 133 országgyűlési mandátumot szerzett, a Jobbik 26, az MSZP-Párbeszéd 20, a Demokratikus Koalíció 9, a Lehet Más a Politika 8 parlamenti helyet kap. Egyéni választókerületből szerzett mandátumot az Együtt egy jelöltje, továbbá egy független képviselőjelölt, és kedvezményes mandátumhoz jutott a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata. (MTI)

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.