Andy Vajna csatornái nem fizetnek jogdíjat az Artisjusnak

media
2018 április 18., 01:48
comments 287

Nem szolgáltatott adatot az előző évi nézettségéről, illetve bevételeiről az Andy Vajna tulajdonában lévő TV2 Csoport az Artisjusnak, ezért a szerzői jogdíjak hazai jogkezelő szervezete nem tud a számukra számlát kiállítani, így bírósághoz fordulnak. Az erről szóló értesülésünket az Artisjus is megerősítette. 

Itthon az Artisjus szedi be a zenék nyilvános lejátszása után a jogdíjakat, és ők fizetnek aztán a zeneszerzőknek és szövegíróknak. Ennek a piacnak jelentős szereplői a kereskedelmi tévék, melyek nem átalánydíjat fizetnek, hanem bevételeik egy bizonyos százaléka után kell hozzájáruljanak a jogdíjalaphoz. Ehhez egyrészt negyedéves bevételeikről, másrészt pedig a műsorokban lejátszott zenékről is adatokat kell szolgáltatniuk az Artisjusnak, ez alapján számítják ki a fizetendő jogdíj mértékét. A 2017-es év összegzése most zajlott, az abban az évben elhangzott dalok jogdíjfelosztása 2018 májusában történik majd meg. 

Mint megtudtuk, a TV2 Csoport viszont a legutóbbi adatszolgáltatási körben nem nyújtott át adatokat a szervezetnek, ami így számlát sem tud kiállítani a Fidesz-közeli kézben lévő tévének. A szervezettől megtudtuk, hogy többszöri egyeztetési kísérlettel és felszólítással is éltek, de nem jártak sikerrel, ezért most a keresetlevelet készítik elő, amit várhatóan heteken belül benyújtanak a bírósághoz. 

Hogy az egyes tévék mekkora összeget kell fizessenek a jogdíjak után, az üzleti titok, de az Artisjus éves jelentéséből azért lehet következtetni: 2016-ban például az összes jogdíjbevétel közel negyede, 4,1 milliárd forint folyt be a sugárzási és kábeltelevíziós bevételek címén. A TV2 Csoport csatornái a TV2 mellett a Super TV2, FEM3, Mozi+, Zenebutik, Izaura TV, Spíler TV, PRIME, LiChi TV, Kiwi TV és a Humor+.

Az ügyben kerestük a TV2 Csoport sajtóosztályát is, amennyiben válaszolnak, beszámolunk róla. 

Frissítés: a cikkben eredetileg szerepelt két másik, a TV2 csoporttól független csatorna is, amelyekről az Artisjus tájékoztatása alapján azt írtuk, hogy nem sikerült a velük való adategyeztetés. Azóta kiderült, hogy a szóbeli megállapodás nemrég megszületett, bírósági eljárás nem lesz, ezért kérésükre kiszedtük őket a cikkből.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.