Vadászgépekkel repült korábban a pilótanő, aki le tudta tenni a szétrobbanó hajtóművű Boeing-et

külföld
2018 április 18., 15:51

Hősként ünnepelték a BBC cikke szerint Tammie Jo Shults-ot azok az utasok, akik a kényszerleszállást végrehajtó Southwest Airlines járatán utaztak. Kedden számoltunk be róla, a New York és a texasi Dallas között közlekedő repülőgép a pennsylvaniai Philadelphiában hajtott végre kényszerleszállást, fedélzetén 143 utassal és öttagú legénységgel. 

A Boeing 737-es típusú utasszállító az első információk szerint az üzemanyagtartálynál sérült meg, a baloldali hajtómű nem sokkal a felszállás után szétrobbant, a géptest egyik darabja leszakadt, és a kényszerleszálláskor a légnyomásváltozás következtében betört ablakon félig kiszippantotta az egyik női utast, akit a többi utas húzott vissza a fedélzetre. A nő a leszállást követően életét vesztette. 

link Forrás

Shults korábban az amerikai haditengerészet pilótája volt, tíz éven át vezetett vadászgépeket. A pilóta kilétét a légitársaság nem tervezte azonnal nyilvánosságra hozni, de az utasok viszont megnevezték az újságíróknak. Mint mondták, ha nem lettek volna kötélből az idegei, sokkal nagyobb tragédia is történhetett volna. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.