Kedves olvasók a készülékek előtt és akármerre!

Éppen ma öt éve, Magyari Péter elementáris erejű posztjával (Országszerte agresszívan virágzik az orgona) elindultunk világhódító utunkra, amely utunkat a mai napig rójuk, tisztelettel, szeretettel, becsülettel. A világ pedig hódul. Ha kicsit lassan is, ha kicsit nyögve is nyelősen, de hódul.

Ültünk 2013. április 29-én vagy nyolcan ott, a Nyugati téren, egy kis szobában (a két négyzetméteres konyhában pedig éppen médiatörténeti élő adás készülődött),  és szugeráltuk a Google Analytics real-time ugráló számait, eléri-e vajon az akármennyit, vagy még többet is. Elérte, egyébként, a nap végén hatvanhatezer unikális úzert jelzett, fölülmúlva szebb reményeinket. (Azóta meg már volt tizennégyszer ennyi is. Egy nap.)

Úgy éreztük, megmenekültünk. Ez volt a cél, megmenteni magunkat a nyálkás, oligarchoid csápok fojtófogásából, ezért szöktünk el az Indexből, és kezdtük újra. Szinte az egész életünket.

(Bolond idők jártak, tán igazak sem voltak: Lajos még Viktor jobb- és balkeze volt egyszerre, és át-átölelte az Index tulaját, aki nagy állami bulikra utazott a független sajtó dicsőségére.)

Sok minden változott azóta, többnyire hátrányára. Lehetne síránkozni, volna miért. Hogy mi lett a sajtóból, hogy az államilag szponzorált kreténség, hogy satöbbi. De most nem a síránkozás ideje van, hanem a köszöneté.

Köszönjük minden kedves olvasónak (a készülékek előtt és akármerre) ezt az öt évet, és ezzel a lendülettel rámennénk a következő ötre. Ha önök is benne vannak. Legyenek, ha szabad kérnem.

Most egy hónapon át föl-fölidézünk néhány multaságos/emlékezetes/emlékezetesen mulatságos pillanatot a 444 első öt évéből, és gyűjtjük a muníciót a következő ötre.