Tízezrek tüntettek a kormány ellen Szlovákiában

Ismét több szlovákiai városban tüntettek a "Tisztességes Szlovákiáért" jelszóval pénteken késő délután, a demonstrációk közül a résztvevők számát tekintve a pozsonyi megmozdulás volt jelentős, azon becslések szerint tízezrek vettek részt, a parameter.sk 25 ezer emberről ír

Fotó: VLADIMIR SIMICEK/AFP

A pénteki volt az első jelentősebb hasonló jellegű megmozdulás volt Pozsonyban néhány hetes szünet, illetve azt követően, hogy az előző demonstrációk következményeként, április közepén lemondott Tomás Drucker belügyminiszter és bejelentette posztjáról való távozását Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitány.

A pozsonyi Szlovák Nemzeti Felkelés (SNP) terén tartott pénteki megmozduláson elhangzott követelések általános megfogalmazásúak és sokkal szerteágazóbbak voltak, mint a korábbi tüntetéseken. 

Az Új Szó beszámolója szerint a tüntetés szervezői számos kérdést intéztek a kormány képviselőihez, például hogy „Mit kezd a kormánykoalíció kormányuk botrányaival? Miért lakik Robert Fico még mindig az adócsaló Ladislav Bašternák lakásában? Gabriela Matečná miért nem vállalja a felelősséget a mezőgazdasági földek körül kialakult botrányokért?” 

A lap arról is ír, hogy a tüntetést számos polgári kezdeményezés, köztük a kulturális élet képviselői, illetve a gazdákat képviselő szervezetek is támogatták. Valamennyien a korrupció felszámolásról beszéltek, kiálltak az újságírók mellett, és változásokat követeltek.

A szónokok hangsúlyozták azt is, hogy nem szabad hagyni, hogy a szlovák közmédiában (RTVS) dolgozó újságírók munkájába "beavatkozzon a politika." Ez utóbbi egy újságírók által a héten kiadott - az RTVS vezetését bíráló - nyilatkozattal van összefüggésben, amely azután született meg, hogy a több száz fős személyi állományú szlovák közmédia nem hosszabbította meg négy külsős munkatársának szerződését, négy másik alkalmazottat pedig elbocsátott.

A szervezők állítása szerint a megmozdulás üzenete az volt, hogy megmutassák a politikusoknak, nem igaz, hogy "aki megnyeri a választásokat, az mindent megtehet." Ennek jegyében a tüntetésen számos polgári aktivista gyűjtött aláírásokat egy néhány hete meghirdetett - előrehozott választások kiírását célul tűző - petícióhoz, mások pedig a legnagyobb szlovák liberális lap ingyenes - a tüntetés témáihoz kötődő tartalmú - különkiadásának példányait is osztogatták.

A pozsonyi tüntetést este fél hétkor befejezettnek minősítették a szervezők.
Szlovákiában azt követően kezdődtek példátlan nagyságú tüntetések, hogy február végén - vélhetően munkájával összefüggésben - meggyilkoltak egy fiatal, főként adócsalási ügyekkel foglalkozó szlovák tényfeltáró újságírót, Ján Kuciakot és barátnőjét. Az újságíró-gyilkosság ügye később politikai színezetet kapott, majd belpolitikai válságba torkollt, amelynek hatására széleskörű - Robert Fico kormányfő távozását is magába foglaló - átalakításon esett át a szlovák kormány. A válság ezt követően csak részben csillapodott, a tüntetéssorozat pedig - bár vesztett lendületéből - nem maradt abba teljesen, új témák mentén folytatódott. (via MTI, Parameter, Új Szó)

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.