Kiégett egy autó Baján, a fideszes polgármester szerint ez is az ellenzék hibája

Vasárnapra virradóra kigyulladt egy piros autó a bajai Tóth Kálmán téren. A városi honlap beszámolója alapján egyelőre nem teljesen világos, mi történt, de egy jármű teljesen kiégett, kettőben nagy kár, a többiben pedig kisebb károk keletkeztek. A beszámoló nem írja, hogy gyújtogatás történt, de a jelek talán erre utalnak. A rendőrség nyomoz.

Fercsák Róbert, a város fideszes polgármestere azt mondta, bővíteni fogják a városi térfigyelőkamera-rendszert, és fokozottabb jelenlétet kért a rendőrségről, a polgárőrségtől és a városőrségtől.

Fotó: Fercsák Róbert/Facebook

A városi honlap idéz is tőle néhány mondatot, amiből megtudhatjuk, hogy ezért is minden bizonnyal az ellenzék a hibás.

„Elszomorító, hogy manapság egyes ellenzéki politikai erők agresszivitást kiváltó hozzáállása gyakorlatilag gerjeszti az ilyen jellegű cselekmények létrejöttét. Mi, bajaiak, azt szeretnénk, ha városunkban nem történnének a budapestihez hasonló agresszív megnyilvánulások. Manapság sajnos mind az internetes felületeken, mind pedig az utcákon elharapóztak az obszcén megnyilvánulások és az agresszív viselkedési formák. Egyes felkorbácsolt idegállapotú emberek még a rendfenntartó szerveket is sértegetik, provokálják, a »demokrácia« jegyében. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy Baját ez a trend és szellemiség ne érintse, Baja maradjon meg az egymást tisztelő és szerető, tisztességes emberek közösségének.”

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.