Több mint ötezer embert öltek meg tavaly RENDŐRÖK Brazíliában

külföld
2018 május 10., 18:26

Tavaly 5012 embert öltek meg rendőrök Brazíliában - derült ki a G1 hírportál, a Sao Pauló-i Egyetem és a Brazil Közbiztonsági Fórum erőszakcselekményekkel fogalakozó, csütörtökön közzétett összegzéséből. A jelentés szerint tavaly 19 százalékkal több, rendőrökhöz köthető halálesetet regisztráltak 2016-hoz képest.

Az erőszakcselekmények során megölt rendőrök száma viszont tavaly 385-re, vagyis 15 százalékkal csökkent.

A dpa német hírügynökség szerint a brazil biztonsági erők ismertek arról, hogy keményen fellépnek a bűnözők ellen. Nem ritka, hogy civilek is a tűzvonalba kerülnek, amikor a jól felfegyverzett rendőrségi alakulatok kivonulnak a kábítószerbandák ellen a nyomornegyedekbe.

A bűnözés és erőszak az utóbbi időben érezhetően fokozódott a dél-amerikai államban. Az olyan bűnszervezetek, mint a Comando Vermelho és több kisebb banda harcol egymással a kábítószer-kereskedelem ellenőrzéséért, illetve a védelmi pénzek behajtásának "jogáért". A pénzügyi válságba került Brazília ráadásul a rendőrségi kiadások lefaragására kényszerült, ami az ország több térségében is rontott a biztonsági helyzeten. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.