Kicsi Bogár, Zöld Zsírgombóc és Kalapács Tesó a hétvégén beveszik a kínai mozikat is

FILM
2018 május 11., 13:34
comments 70

Május 11-én mutatják be a kínai mozikban az új Bosszúállók-filmet, a Végtelen háborút. A Marvel filmstúdió legújabb filmje nyugaton is hatalmas kasszasiker volt, jobban kezdett, mint az eddigi rekorderek, azaz a Csillagok háborúja - Ébredő erő és a Halálos iramban 8. A várakozások szerint a Végtelen háború lesz minden idők legnagyobb mozisikere, és ehhez sokat fognak hozzátenni a kínai jegyeladások is.

Kínában pedig nagyon várják a filmek, a kritikák jók, azt írják, ez az eddigi legjobb Marvel-film, és hogy nincs is idő kimenni közben pisilni.

De ahogy az lenni szokott, a kínaiak ehhez a nyugati filmhez is egy kicsit másképp állnak hozzá. A Bosszúállók legtöbb karakterének ugyanis van külön kínai beceneve és gyakran ezen a néven is hivatkoznak rá.

  • Amerika Kapitányt például Nagymellű Kapitánynak hívják,
  • Thort Kalapács Testvérnek,
  • Pókembert Kicsi Bogárnak,
  • a Vasembert Vas Konzervnek,
  • Hulkot Zöld Zsírgömböcnek,
  • a Fekete Özvegyet Özvegy Nővérnek,
  • Sólyomszemet pedig Kövér Madárkának (bár ebben a filmben nem szerepel).

Kínában hagyományosan jól teljesítenek a Marvel-filmek, igaz, nem egynek teljesen átírják a címét és a szereplők neveit is. Így lett például A galaxis őrzőiből Furcsa bolygóközi támadó csoport. A legutóbbi Marvel-film, a Fekete Párduc viszont nem nyerte el a kínai nézők tetszését, mert megbotránkoztak azon, hogy mindenki fekete. (Quartzy)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.