Ungár bejelentette: biztos, hogy nem veszi meg a Magyar Nemzetet

A tárgyalások nem vezettek sikerre, így biztos, hogy nem vásárolja meg Simicska Lajos médiaportfolióját, jelentette be csütörtök este Ungár Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Az LMP politikusa részleteket nem volt hajlandó elárulni az oligarchával való egyezkedésről, így arra a kérdésre sem válaszolt, hogy Simicska csak húzta-e az agyát, mennyire volt valós az eladási szándéka. Ungár a bejelentését azzal indokolta, ami eddig is nyilvánvaló volt, olyan árat mondott az eladó, amit nem tudott előteremteni, illetve a lapok fenntartása sem lett volna megoldható. Hangsúlyozta:

a plurális médiát nagyon fontosnak tartaná az országban. 

Arra a kérdésre, hogy tervezi-e más lap megvásárlását, úgy felelt, hogy ha bármilyen konkrétum lesz, akkor el fogja mondani. 

Fotó: botost/444.hu

Rónai Egon riporter megkérdezte, hogy kire gondolhatott Hadházy Ákos mikor azt mondta: az LMP parlamenti frakciójában is van, aki a Fidesz szekerét tolja. Ungár Péter szerint Hadházyt kéne megkérdezni, hogy kire gondolt, de szerinte

a másik ügynöközése, árulózása az, ami a Fidesz malmára hajtja a vizet. 

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.