Kövér: Aki ellenzéki, az intellektuálisan üres, morálisan értékelhetetlen

POLITIKA
2018 május 12., 07:50
comments 598

Néha-néha elcsodálkozol, hogy mi történt szegény Kövér László házelnökkel, hogy olyan pár éve már furákat nyilatkozik? Egy, az MTI-ben frissen megjelent, vele készült interjúban a meggyötört politikus végre kitárulkozott, és elárulta, miért lett ilyen:

Arra a kérdésre, hogy el tud-e képzelni olyan témát, amelyben az ellenzék és a kormányoldal konszenzust tud kialakítani, azt válaszolta, mást sem tesz 28 éve, csak ezt elképzeli. "Erről álmodom, erre vágyakozom, és aztán soha nem érkezik el az a pillanat, hogy ilyet lehet találni" - mondta.

Belegondoltál, hogy mit jelent 28 éven át szex, munka és szórakozás helyett ilyesmiről álmodni, csak erre gondolni és erre vágyakozni? Ennek a fényében egyenesen bravúr, hogy Kövér László ilyen szépen tartja magát, én például garantáltan megtörtem volna 8-17 évvel ezelőtt.

A családregény hosszúságú interjú további fontos pontjai és forró idézetei:

  • Kövér nem vár változást a kormányzási stílusban.
  • De ő sem tudja, mit jelent az, hogy Orbán mostantól nem irányítani, hanem vezetni akarja a kormányát.
  • Előbb azt mondta, hogy “a demográfiai helyzet kezelése ma a legsúlyosabb kérdés, amelyben nem lehet csak politikai eszközökkel eredményt elérni” és “a kormányzat rendelkezésére álló eszközök csak a családok anyagi helyzetének javulását célozhatják”. Majd öt mondattal később: “a demográfiai mutatókban érzékelhető tartós pozitív változást 15-20 év múlva lehet elérni, és ahol Európában sikereket értek el ebben, ott kutatások igazolták, hogy nem is annyira a családok anyagi támogatása játszott nagy szerepet, mint inkább a politika kiszámíthatósága.” Erre varrjál családonként átlagosan 2,1 gyermeket!
  • Az ellenzék csak súlyos károkat okoz, így a demográfiában is. Hogy mivel? Hát azzal, hogy bár a kivándorlás problémája Kövér szerint is valós, az ellenzék beszél róla, amivel súlyos károkat okoz!
  • Aki nem a Fideszre szavazott, az "intellektuálisan üres, morálisan értékelhetetlen”.
  • Kövér üzenete az ellenzéknek: "Edzeni kell, készülni kell, taktikát kell kidolgozni, nem baj, ha a pályán intelligens játékosok is játszanak, nem pedig - hogy a lelátók szóhasználatával éljek - minden poszton egy bal bunkó áll"
  • Nem a kormányzatnak kell a megosztottság felszámolása érdekében gesztusokat tennie, hanem a bal bunkóknak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.