Kártérítést követelnek a brit kormánytól kiutasított európai hajléktalanok

külföld
2018 május 13., 07:03
comments 91

A BBC szerint tavaly májusig 689 uniós állampolgárt utasítottak ki azért Nagy-Britanniából, mert az utcán laktak. Közülük legalább 45-en beperelték a brit államot. Egyenként több ezer fontot követelnek, mert szerintük törvénytelenül vették őket őrizetbe.

A brit belügyminisztérium két éve küldte rá a bevándorlási hivatal embereit az uniós államokból származó hajléktalanokra, mert szerintük az utcán lakás sérti az uniós szerződéseket. Akkor is őrizetbe vették őket, ha éppen volt munkájuk és tartózkodási engedéllyel is rendelkeztek. Erről a gyakorlatról a bíróság decemberben mondta ki, hogy törvénytelen és diszkriminatív.

A Litván Tomas Lusas a BBC-nek arról beszélt, hogy miután 2016-ban kidobták a lakásából, az utcán kellett aludnia Nyugat-Londonban. Egy reggel arra ébredt, hogy a 6-7 ember veszi körül, akik a belügyminisztériumtól jöttek. Elvették az igazolványát, megbilincselték, és berakták egy furgonba. Hiába kiabált, hogy ha elviszik, elveszti a munkáját, senki sem hallgatott rá. Mivel nem akarta aláírni a kiutasítási nyilatkozatot, 19 napig fogva tartották egy gatwicki bevándorlási központban. Végül fellebbezett a kiutasítás ellen, és 10 ezer font kártérítést kapott.

A belügyminisztérium szóvivője azt mondta, hogy a kártérítési kérelmeket egyenként vizsgálják meg. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.