Tavaly még a magyar NB1-ben játszott, most két góllal tönkretette a Barcelonát

sport
2018 május 13., 21:03
comments 101

Megszakadt a már bajnok FC Barcelona 42 La Liga-mérkőzésen át tartott veretlenségi sorozata a spanyol labdarúgó-bajnokság 37., utolsó előtti fordulójában, miután vasárnap este 5-4-re kikapott a Levante otthonában.

A hazaiak alaposan ráijesztettek a sztáralakulatra, hiszen fél óra után már 2-0-ra vezetettek, de még a szünet előtt szépítettek a vendégek. Rögtön a fordulást követően ismét betalált a Levante, ráadásul Emmanuel Boateng - aki immár harmadszor volt eredményes - az 50. percben 4-1-re alakította az állást. Hat perccel később már 5-1 volt a vendéglátók javára, a korábbi újpesti Enis Bardhi másodszor vette be a kaput. Nem adta fel a Lionel Messi nélkül felálló Barcelona, szerzett még három gólt, a 71. percben feljött 5-4-re, de ez kevés volt a pontgyűjtéshez.

photo_camera Enis Bardhi ünnepel Fotó: JOSE JORDAN/AFP

A katalánok az elmúlt idény vége óta 42 bajnoki találkozó óta nem találtak legyőzőre, s két összecsapásra voltak attól, hogy veretlenül végezzenek a tabella élén. A spanyol futball történetében két csapatnak sikerült ez, azonban az Athletic Bilbao 1929/30-as és a Real Madrid 1931/32-es idénybeli sikerekről mindössze tíz együttes alkotta a mezőnyt, azaz 18 mérkőzést játszottak, szemben a mostani 38-cal. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.