Palkovics, Altusz Kristóf és Kumin Ferenc együtt szemlézte a CEU New York-i kampuszát

2018 május 16., szerda 21:08
113

Komoly kormányküldöttség tekintette meg április 13-án a CEU amerikai oktatási helyszínét a New York állambeli Bard College-ban, mondta a CEU rektorhelyettese a HírTV Egyenesen című műsorában szerda este. Enyedi Zsolt elmondása szerint a küldöttségben ott volt

Palkovics László, Altusz Kristóf és Kumin Ferenc is.

"Úgy hallottam, hogy tetszett nekik, amit láttak," tette hozzá Enyedi. Elmondása szerint akkor a küldöttség kijelentette, hogy

elégedett azzal, amit látott. Valóban teljesült az oktatás feltétele. Már csak egy dolog lenne hátra: a nemzetközi megállapodás.

Enyedi szerint ez már szeptember készen volt, de New York állam a hetekben újra elküldte a szöveget a magyar félnek, hogy írja alá. Ez eddig mégsem történt meg. 

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt