Felnőtt férfi még nem sírt olyan csodálatosan, mint a Parmát negyedosztályból élvonalig vezető Alessandro Lucarelli

ÉLET
2018 május 19., 20:08
comments 91
link Forrás

„Tettem egy ígéretet és betartottam”

- mondja könnyek közt Alessandro Lucarelli, az AC Parma csapatkapitánya, aki 2015-ben, miután a klub csődbe ment, megígérte, hogy a szövetség által negyedosztályba sorolt együttest visszavezeti az élvonalba. 

Megcsinálta: a Parma az olasz negyed-, és harmadosztály után megnyerte a Serie B-t is, és így a következő idényt újra az élvonalban kezdheti meg. Még soha egyetlen olasz csapat sem jutott el három idény alatt a negyedosztályból a Serie A-ba. 

A csapatkapitány Lucarelli 37 évesen tette az ígéretét, és pénteken, 40 évesen be is tartotta. 

Mivel a Frosinone nem tudta legyőzni otthon a Foggiát  - az utolsó percben kaptak be egy bugyuta gólt-, a Parma a Spezia idegenbeli 2-0-ás legyőzésével megszerezte a második helyet, és ezzel feljutott. 

Lucarelli - a teljes hitetlenkedés közepette - arról beszél, hogy a fantasztikus közönség nélkül nem sikerült volna mindez, és hogy a nehéz pillanatokban is mindig megtartották a hitüket.

„Most már abba tudom hagyni. Nem tudom mi lesz. Egyelőre ünnep” - mondja, amikor a visszavonulásról kérdezik. (Football Italia)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.