19 éve nem tudják eldönteni, gyilkoltak-e Burka Ferencék, csütörtökön újra nekifutnak

bűnügy
2018 május 22., 11:48
comments 136

Csütörtökön indul a Debreceni Ítélőtáblán Burka Ferencék ügyének újabb tárgyalása. Idősebb és fiatalabb Burka Ferencet 2000-ben vádolták meg azzal, hogy 1999-ben Újszentmargitán meggyilkolták Gyurcsó Jánost.

A sértettre álmából felriasztva támadtak rá, és a vád szerint betonvassal olyan brutálisan bántalmazták, hogy belehalt. A gyilkossággal megvádolt apát és fiát társtettesként, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében találta vétkesnek 2002-ben a bíróság, amiért 15, illetve 13 év fegyházbüntetést kaptak. Aztán a Szegedi Ítélőtábla másodfokú végzése hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, 2006-ban pedig egy új eljárásban bizonyítottság hiányában jogerősen felmentették őket.

A két férfi az előzetesben és házi őrizetben töltött évekért összesen 45 millió forint kártérítést kapott 2007-ben.

Burkáék pár év alatt elköltötték a milliókat, utána közmunkásként éltek, míg 2012-ben „új és perdöntő bizonyítékokat” sikerült beszerezni, többek között terhelő vallomásokat, tárgyi bizonyítékokat, szakértői véleményeket és lehallgatott telefonbeszélgetéseket.

Ezért perújítást rendeltek el, megint újraindították az ügyet, és tavaly a Debreceni Törvényszék újra 12, illetve 10 év fegyházbüntetésre ítélte idősebb Burka Ferencet és fiát, ifjabb Burka Ferencet.

Ennek a pernek indul csütörtökön a másodfokú eljárása, mivel Burkáék fellebbeztek.
Itt olvashat bővebben arról, hogy a vádlottak vesztét egy rozsdás antenna és Burka Ferenc unokája okozhatta, aki sosem tudta feldolgozni, hogy gyilkos lehet az apja.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.