Nem engedik ki a börtönből a skálás gyilkost

bűnügy
2018 május 23., 16:29
comments 46

Börtönben marad Bene László, aki részt vett a Skála pénzszállítójának 1992-es kirablásában és három embert meggyilkolt - erről döntött a Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa. A Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-nek elmondta, hogy a tanács megváltoztatta az elsőfokú határozatot, és helyt adott a főügyészség fellebbezésének. A másodfokú tanács úgy döntött, hogy

Bene László nem helyezhető szabadlábra, mert nem állnak fenn annak törvényi feltételei

- közölte Szanka Ferenc.
Hozzátette, hogy Bene László sem kérte szabadlábra helyezését, és a különböző meghallgatásokból is az derült ki, nem garantálható jogkövető magatartása.
Bene Lászlót a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a Budai Skála áruház pénzszállító autójának kirablása, valamint egy 23 éves egyetemista és két vadász életének kioltása miatt.
A Legfelsőbb Bíróság döntése alapján az elítélt legkorábban 20 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Ez az időtartam 2014. május 4-én telt le, a bíróság utoljára 2016. szeptember 7-én döntött a férfi ügyében, mellőzve a feltételes szabadságra bocsátását.
Bene László tettestársa, Donászi Aladár 2001-ben a börtönben öngyilkos lett.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.