Donald Trump váratlanul lemondta júniusra tervezett csúcstalálkozóját Kim Dzsongun észak-koreai diktátorral. Ez a döntése legalább olyan váratlan, mint eredeti döntése volt a csúcstalálkozóról, amely igazán csak a nemzetközi elismerést hazai hatalma megerősítésére használó Kimnek kedvezett volna.

Trump Kim Dzsongunnak címzett hivatalos levelében az észak-koreaiak "ellenségességével" indokolta döntésként, utalva arra a nyilatkozatra, amiben egy észak-koreai vezető "tudatlannak és hülyének" nevezte Mike Pence amerikai alelnököt. Trump azzal zárta a levelét, hogy "egy nap majd találkozhatunk".

Persze Trump még tudott csavarni egyet a sztorin, mert a találkozó lemondásáról szóló levele nyilvánosságra hozatala előtt nem sokkal kedvenc tévécsatornája, a Fox News reggeli műsorában még arról beszélt, hogy talán mégsem az atomfegyverek azonnali leszerelésének követelésével indul majd neki a csúcstalálkozónak. "Majd meglátjuk. Én szeretném azonnal lerendezni, de fizikailag lehet, hogy szükség lesz egy bevezetésre. De annak gyors bevezetésnek kell lennie" - mondta, én meg meg is írtam "Trump talán mégsem fogja az észak-koreai atomfegyverek leszerelését követelni, és ez jó" című, ezennel a kukába dobott cikkemet.

Maga a váratlanul felmerült csúcstalálkozó ötlete is sajátos volt. Észak-Korea és az Egyesült Államok pár hónapja még teljes pusztítással, nukleáris holokauszttal fenyegette egymást, hogy aztán Trump váratlanul megadja Kimnek azt, amit az eddigi amerikai elnökök okkal nem akartak megadni az észak-koreai vezetőknek: a személyes találkozó lehetőségét.

Egy ilyen csúcstalálkozó ugyanis a végletekig fokozná a várakozásokat, Trump és Kim csúcsán minden kudarcnak számított volna, ha nem sikerült békét kötni és megállapodni az északi atomfegyverek leszereléséről. Márpedig az utóbbira valójában cseppnyi esély se volt. Még akkor sem, ha Észak-Korea közben nagyon úgy tett, mintha erre is hajlandó lenne. Trump reggeli nyilatkozatával szinte egy időben érkezett a hír, hogy Észak-Korea berobbantotta egyetlen ismert nukleáris kísérleti telepe, a hegy gyomrába elrejtett Punggye-rihez vezető alagutat, használhatatlanná téve ezzel a telepet. Amilyen látványos gesztus ez, annyira szimbolikus is:

Észak-Koreának igazából már nincs szüksége kísérleti terepre, mert atomprogramja már elérte azt, amire szánták.

Két Korea-szakértő, Suzanne DiMaggio és az Észak-Koreáról szóló legjobb híroldalt, a 38North-ot alapító Joel S. Wit már 2017 novemberi, a New York Timesban megjelent véleménycikkükben megemlítik, hogy az északi apparatcsikok már 2016 nyara óta folyamatosan arról beszéltek, hogy

atomprogramjuk az utolsó fázisába ért;

amiből egyenesen következik, hogy annak volt, van végpontja. Végül is logikus, hogy Észak-Korea nem fegyverkezési versenyt készül kirobbantani az Egyesült Államokkal, csupán az a célja, hogy legyen az Egyesült Államokat elérni képes atomfegyvere. A 2017 végén felpörgetett atom- és rakétakísérletek pedig bizonyították, hogy valóban lehet ilyen fegyverük. A céljuk ugyanis végig az volt, hogy legyen egy elrettentő fegyverük, ami megvédheti őket egy amerikai agressziótól.

Ugyanebben az időben az északi vezetés többször is jelezte, hogy kész volna tárgyalni az Egyesült Államokkal, amennyiben a tárgyalásoknak nincsen előfeltételük. Tudomásuk szerint az észak-koreaiak már beiktatása előtt felvették a kapcsolatot Trump stábjával.

James Clapper, aki Obama elnöksége alatt hét éven át volt nemzeti hírszerzési igazgató, szintén úgy véli, hogy a nukleáris leszerelés követelése rövid zsákutca. "A politikánk volt, hogy az Egyesült Államok egyáltalán nem egyeztet semmilyen ellentételezésről addig, amíg Észak-Korea bele nem egyezik atomfegyverei leszerelésébe. Ez zsákutca, mondtam neki (Barack Obama elnöknek), ami egyedül azt biztosítja, hogy soha semmilyen előrehaladást ne érjünk el" - írja a New York Timesban.

Clapper abban is egyetért DiMaggioval és Wittel, hogy ezeket a tárgyalásokat ideális esetben hónapokon, esetleg éveken át tartó, alacsonyabb szintű szakértői egyeztetéseknek, "a tárgyalásokról szóló tárgyalásoknak" kéne megelőzniük, ahogy az történt az Iránnal kötött atomalku előtt is. Ezeknek a célja annak felmérése, hogy mit akarnak elérni a felek, miből nem engednek, így ki lehetne alakítani a csúcstalálkozó programját és azt, hogy azon miről legyen szó. Ha egyáltalán szükség van ehhez csúcstalálkozóra.

Trump mostani döntésével az már biztos, hogy egyhamar nem lesz északi-amerikai csúcstalálkozó. De talán esély nyílik arra a hosszadalmas diplomáciai egyeztetésre, amely idővel elvezethet egy mindkét fél számára elfogadható megállapodáshoz. Vagy nem, mert egyik oldalon a kiszámíthatatlanságát most ismét bizonyító Trump, a másik oldalon a legalább ennyire kiismerhetetlen Kim áll.