Jól tejel a Dohányboltellátó, a trafikmutyi nagy győztese

Tbg
gazdaság
2018 május 28., 20:27
comments 105

3,4 milliárd forintot kerestek az Országos Dohányboltellátó Kft. tulajdonosai tavaly, írja a HírTv.

Ez az a cég, amelyik elosztja a kiskereskedelmi forgalomba kerülő dohánytermékeket 2015, a trafikmutyi létrejötte óta.

A Nemzeti Dohányboltok bevezetésével tulajdonképpen központosította a kormány a dohánypiacot. Bár azt kommunikálta, hogy mindez a nemdohányzás növelése érdekében szükséges, tulajdonképpen teljesen átrendezték a piacot.

A cégnek, amelynek kiválasztása nem versenyszerűen történt, mindössze kétszázmillió forintot kellett befizetni a kasszába, hogy a koncessziót egyedüliként megkapja. A kft. Sánta János érdekeltsége, akit pedig Lázár János holdudvarához sorolnak. (HírTv)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.