A Jobbik elnöksége is Dúró Dóra visszahívása mellett döntött

POLITIKA
2018 május 30., 14:12
comments 211

A Jobbik-frakció tegnap zárta ki Dúró Dórát „bizalomvesztés miatt”, és ugyanerre szólította fel a párt elnökségét is. A döntés már meg is született:

A Jobbik Országos Elnöksége visszahívta országgyűlési képviselői tisztségéből Dúró Dórát

- írják közleményükben. Ebben felidézik, hogy az Országgyűlés megalakulásának napján minden jobbikos képviselő letette külön esküjét a Szent Koronára, amelyben az alábbi mondat is szerepel: „amennyiben a Jobbik Országos Elnökségének kétharmados döntése szerint alkalmatlanná válok, úgy képviselői mandátumomat azonnal visszaadom. Isten engem úgy segéljen.”

Dúró Dóra mondjuk már tegnap este egyértelműen utalt rá, hogy kész visszaadni a mandátumát, sőt már el is kezdett „ intenzíven angolul tanulni”, hogy „készen álljon egy civil életre”. 

Toroczkai László, aki Dúróval közösen akart platformot alapítani a Jobbikon belül, már arra célozgat, hogy szétszakítja a pártot.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.