A liege-i lövöldöző az előző nap kalapáccsal agyonverte az egykori rabtársát

bűnügy
2018 május 30., 08:18
comments 97

A három halálos áldozatot követelő liege-i támadás feltételezett elkövetője már a merénylet előtti éjszakán meggyilkolt egy embert Belgiumban – közölte szerdán Jan Jambon belga belügyminiszter.

photo_camera Fotó: Eric Lalmand/BELGA/AFP

A miniszter a belga RTL-nek adott interjújában megerősítette, hogy a Marche-en-Famenne településen keddre virradóra elkövetett gyilkosság is a 31 éves Benjamin Hermann nevű férfi műve.

Michael Wilmet holttestét néhány órával a kedd délelőtti liege-i mészárlás előtt találták meg. A férfi korábban Hermann rabtársa volt. Sajtóhírek szerint a halálát kalapácsütések okozták, a gyilkos fegyvert megtalálták a tettes autójában, Liege-ben.

Benjamin Hermann, akit hétfőn engedtek ki a börtönből kétnapos eltávozásra, másnap hátulról késsel rátámadt két járőrre az ország keleti részében található Liege központjában: elvette az egyikük pisztolyát, majd agyonlőtte őket, illetve egy civilt is, aki a közelben ült az autójában.

A merénylő ezután egy közeli iskolához menekült, ahol túszul ejtett egy takarítónőt. A különleges egységek tagjai végül agyonlőtték a támadót, aki az akció során négy rendőrt megsebesített. A nőt kórházba szállították, ahol Fülöp belga király, Charles Michel kormányfő és Jambon is meglátogatta. „Bátran viselkedett, és elképzelhető, hogy segített megakadályozni a további vérontást az iskolában” – mondta a belügyminiszter, aki szerint „elszigetelt esetről van szó, az elkövető nem volt tagja semmilyen hálózatnak, nem kapott senkitől utasításokat, ezért nincs is szükség a terrorkészültségi szint fokozására”. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.