MSZP: Orbán azt teszi Szlovéniában, amivel Sorost vádolja Magyarországon

Média
2018 május 30., 11:39
comments 114

Az MSZP szerint Orbán Viktor és „a kegyelméből meggazdagodott körök” beavatkoznak Szlovéniában a választási kampányba, a szomszédos ország belügyeibe, és a kormányfő ezzel azt teszi az EU-tagállamban, amivel Soros Györgyöt vádolja Magyarországon.

Harangozó Tamás, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerdai budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott:

„Régi komcsi trükk ez, mondaná a miniszterelnök a Parlament falai között.”

Azt mondta, megalapozott a gyanú, hogy bizonyos pénzügyi körök beavatkoznak Szlovénia belpolitikájába, eurómilliókkal próbálják meg törvénytelenül befolyásolni a választás végeredményét, hogy a kiszemelt, kedvezményezett jelölt azt a programot hajtsa végre, amit a „kampányfinanszírozók” megkövetelnek. A frakcióvezető-helyettes szerint egyáltalán nem kizárt, hogy a támogatásnak szintén célja, hogy a pénzügyi körök a későbbiekben „extraprofitot” szerezzenek a dotált párttól.

Mint mondta, Orbán Viktor „a magyar adófizetők milliárdjaiból fenntartott Habony-féle hazugsággyárat” használja arra, hogy befolyásolja a szlovén választásokat.

Egy keddi hírre hivatkozva azt mondta, „ez a Habony Árpádhoz, Mészáros Lőrinchez és Andy Vajnához köthető médiakör” 3,8 milliárd forint közpénzhez jutott az elmúlt hónapokban, amivel „a rendszerszerű hazai választási csalás” egyik főszereplőjévé is vált.

Azt mondta, hogy az említett érdekcsoport több száz millió forinttal, sőt akár milliárdokat is elérő összeggel támogatja az egyik szlovén pártot: az annak tulajdonában álló médiavállalkozásokba vásárolta be magát.

„Úgy tűnik tehát, hogy a magyarok pénzéből szabálytalanul támogatják a cégek Orbán jelöltjét”, egy korábbi miniszterelnököt, aki már töltött le börtönbüntetést korrupció miatt. „Madarat tolláról, embert barátjáról”

– mondta Harangozó Tamás, aki szerint külföldi politikai párt kampányát finanszírozni nem csupán illegális, de durva beavatkozás is az adott ország belügyeibe és az unió alapelveinek megsértése.

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Szlovén Demokrata Párt (SDS) kampányrendezvényén Celjén, a Golovec csarnokban 2018. május 11-én. Szlovéniában június 3-án előrehozott parlamenti választásokat tartanak.
photo_camera Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Szlovén Demokrata Párt (SDS) kampányrendezvényén Celjén, a Golovec csarnokban 2018. május 11-én. Szlovéniában június 3-án előrehozott parlamenti választásokat tartanak. Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Szlovéniában – ahol vasárnap tartanak előre hozott parlamenti választásokat – az esettel kapcsolatban ügyészségi vizsgálat zajlik, a parlamenti pártok pedig vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezték.

Az MSZP-Párbeszéd szövetség felszólítja Orbán Viktort, hogy azonnal hagyjon fel a beavatkozással más államok belügyeibe, fejezze be a politikájának „exportját”. Ahogy a magyarok is kiállnak hazájuk szuverenitásának tiszteletben tartása mellett, nekik is így kell cselekedniük a szövetséges országokkal szemben – mondta Harangozó.

Az MSZP-Párbeszéd szövetség képviselői útján, a nemzetbiztonsági, a honvédelmi és rendészeti, valamint a külügyi bizottságban akarja napirendre venni a kérdést, és konkrét tájékoztatást akar kérni a hatóságoktól, a kormánytól és a titkosszolgálatoktól arról, milyen információval rendelkeznek az ügyről.

Kérdésre a frakcióvezető-helyettes jelezte, nem indul semmilyen tisztségért az MSZP kongresszusán, amit várhatóan június 17-én tartanak majd.

A „Stop Soros” törvénycsomagra irányuló érdeklődésre Harangozó Tamás úgy reagált, hogy a szakértőik már megvizsgálták a jogszabályt, és a frakció a hétfői ülésén alakítja ki az álláspontját. Egyúttal elmondta, hogy az alaptörvény-módosítás „épkézláb európai értékrenddel rendelkező párt” részéről nem támogatható.

Vecer szlovén lap keddi számában arról írt, hogy a szerkesztőségükhöz jutott dokumentumok alapján igen bőkezűen öntik a pénzt Orbán Viktor környezetéből a szlovén pártsajtóba: április 10-én Schatz Péter és Adamik Ágnes (akik korábban a Magyar Televíziónál gazdasági vezetőként dolgoztak) egymás után bementek egy ljubljanai közjegyzőhöz, hogy az aláírásukkal hitelesítsék, hogy tőkét emeltek a szlovéniai média- és reklámérdekeltségeikben, amik ugyanarra a ljubljanai címre van bejegyezve. Az egyik cég két szlovén hetilap kiadójában többségi tulajdonos, a kisebbségi társa ezekben az SDS párt, ami mellett Orbán személyesen kampányolt. Schatz és Adamik szlovéniai bevásárlásairól nemrég a Magyar Narancs írt, és azóta kiderült, hogy Macedóniában is elkezdtek sajtót vásárolni. (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.