Botka: Az ellenzéki pártok vezetői önzésből, árulásból, butaságból utasították el az együttműködést

Botka László szegedi polgármester tavaly októberig az MSZP minszterelnök-jelöltje volt, majd viharosan távozott, miután kiderült, hogy nem tudja együttműködésre bírni a különböző ellenzéki pártokat. Botka most interjút adott a szegedi városi lapnak, és jól kiosztotta az ellenzéket.

Szerinte az ellenzéki pártok vezetői önzésből, árulásból, butaságból utasították el az ő együttműköséről szóló javaslatát. “Nekik nem a választóik érdeke, hanem a saját túlélésük volt a fontos” - mondta.

“A választások előtt már minden ellenzéki vezető látta, hogy a választást nem lehet megnyerni, de a kétharmadot még meg lehet akadályozni. Ők mégse ezt tették. Ezért a felelősségük óriási, a Jobbiktól az LMP-n át az MSZP-ig!” - mondta Botka.

Elmondta, hogy a jövőben Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterrel szeretne még szorosabban együtt dolgozni,

az MSZP-ben pedig 18 év után nem vállal tisztséget.

A megyei elnöki mandátuma lejárt, utódja Szabó Sándor országgyüléső képviselő lesz.

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.