Gyűlölködő levelet kapott egy svéd zenekar, fogták magukat, és dalt írtak belőle

külföld
2018 május 31., 15:48
comments 89

A svéd Helsingborg Szimfonikus Zenekar kapott egy levelet az egyik koncertje után, amelyben egy hallgatójuk számon kérte, hogy meleg zeneszerzők műveit is játszották a koncerten. Az ismeretlen feladótól származó levél először még dicsérte a koncertet, meg a felszolgált bort, de aztán az egész gyűlölködésbe fordult, a feladó azt írta, “hánynia kellett”, a zenekar pedig szerinte “felugrott a buzivonatra”.

A zeneszerző Fredrik Österling sokat gondolkodott azon, hogyan válaszolhatnának az ismeretlen feladónak, hiszen nem küldte el az elérhetőségét. De aztán Rickard Söderberg tenornak támadt egy ötlete:

miért ne zenésítsék meg a levelet?

“Egy pillanatig sem hezitáltam. A szövegre úgy kezdtem gondolni, mint egy opera librettóra” - mondta Österling.

Ebből született a “buzivonat” kantáta, amelyet május 26-án mutattak be a közönségnek egy koncert során. A tenor, Söderberg a Facebookjára is kiposztolta, ahogy a dalt énekli.

link Forrás

“Nem engedhetem, hogy az ilyen költői ambíciókkal megáldott gyűlölet észrevétlen maradjon” - mondta, mielőtt dalra fakadt. Majd hozzátette, csak azt sajnálja, hogy a levélíró azt is megírta a levelében, lemondja a bérletét. Így ő már nem hallhatta a librettót élőben. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.