Venezuelának már metrójegyre sincs pénze, ezért inkább ingyenessé tették a tömegközlekedést

A Reuters hírügynökség csütörtökön az állami metróvállalat három korábbi, illetve jelenlegi munkatársára hivatkozva arról írt, hogy az 53 állomásból álló caracasi metróhálózatban dolgozó ellenőrök májusban utasításba kapták: ha elfogytak a jegyek, nyissák meg a forgókereszteket, és hagyják ingyen utazni az utasokat.

A jegyek előállításához használt nyersanyagot külföldről importálják, csakhogy a kormány több mint egy éve már nem látta el a beszerzésekhez szükséges valutával a metróhálózatot üzemeltető vállalatot - mondta az egyik forrás.

A Reuters szerint mindez a caracasi vezetés szigorú valutapolitikájának jele, hogy megvédje apadó valutatartalékait a hiperinflációval küzdő, súlyos gazdasági és politikai válságot átélő államban.

"Az emberek most azért utazhatnak ingyen, mert nincs alapanyag a jegyekhez" - mondta a névtelenséget kérő illetékesek egyike.

Jelenleg a jegykiadó automatákon az "üzemen kívül" felirat olvasható, az utasok pedig szabadon kelhetnek át a zöld jelzést mutató forgókereszteken, zsörtölődve a késéseken és a nem működő mozgólépcsők miatt. A caracasi metró egykor példának számított Latin-Amerikában, naponta több mint kétmillióan használják.

Egyelőre sem a venezuelai tájékoztatási minisztérium, sem a Metro de Caracas vállalat nem reagált a megkeresésekre. A helyi sajtó César Vega cégvezetőt idézve arról számolt be, hogy a forgókereszteket azért tették szabadon átjárhatóvá, hogy felmérhessék, hányan használják az egyes állomásokat naponta.

A volt és mostani dolgozók attól tartanak, hogy a jegyek hiánya mindössze a még súlyosabb problémák előhírnöke lehet, így például, hogy kifogynak az importált alkatrészekből is. Az egyik állomásfőnök szerint már most meghibásodott vonatokból használnak alkatrészeket más szerelvények javításához. (MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.