Az ember és a világ folyamatosan alakítják egymást. A két fél kölcsönhatásban él, a technológiai újítások pedig a folyamatos fejlődés eszközei. A modern infokommunikációs eszközök – a távírógéphez, a rádióhoz vagy a televízióhoz képest – rövidebb idő alatt váltak a társadalom jelentős része által használt mindennapos tárggyá. Ezekhez a megváltozott körülményekhez ugyanakkor az ember folyamatosan alkalmazkodik. Ám, ahogy Vekerdy Tamás a divany.hu-nak adott interjújában elmondta:

„Nem mi használjuk az autónkat, tévénket, okostelefonunkat, hanem azok használnak minket, uralkodnak rajtunk. És ez a gyerekekre is kiterjed.”

Az Y (1980-1990-es években születettek), de főleg a Z-generáció (2000-es években születettek) tagjaira tehát már abszolút igaz: digitális bennszülöttek. Ennek minden előnyével, hátrányával együtt.

S, hogy mit jelent ez a sport, főképp a futball szempontjából?

Azt, hogy egyre kevesebb fiatal tölti idejét a szabadban, rúgja a bőrt a magyar sportsajtóban is sok esetben negédes nosztalgiával emlegetett grundokon. Ennek gyakorlati következménye, hogy a tisztán labdarúgásra szánt gyakorlási idő csökkent, helyette a gyerek sok esetben inkább a képernyő előtt, egy virtuális ellenfél ellen futballozik.

Kézzel játssza azt, amit lábbal kellene.

Persze, vannak a videojáték-használatnak veszélyei, ám ezzel együtt folytonos, de céltalan kritika helyett érdemes megpróbálni megérteni a gyereket körülvevő környezetet, felismerni az abban rejlő lehetőségeket, majd azokat a gyakorlatba is átültetni.

Főleg azért, mert ahogyan azt Jean-Paul Sartre francia filozófus megfogalmazta: „minden gyerekkorban dől el”.

Ezt a szemléletet tartják szem előtt Angliában, ahol az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) újragondolta az „angol DNS-ről” (az England DNA kifejezés az angol játékosi és edzői gondolkodásmódot takarja, amelynek öt alkotóeleme a következő: kik vagyunk, hogyan játszunk mi, a jövő angol játékosai, hogyan tanítunk, hogyan támogatunk – a H. Zs.) alkotott filozófiáját, azaz tömören azt, miként akarja látni a futballt minden korosztálynál. Az ország edzőképzésének második szintjén (Level 2) immár

elvárás a trénerek felé a játékosok szociális környezetének figyelése, beleértve az olyan videojátékok hatását is, mint a FIFA-sorozat.

Bármilyen furcsának is tűnhet a megközelítés, bőven van tudományos alapja. Dick Swaab A kreatív agy című könyvében példával támasztotta alá, hogy a hobbik is okozhatnak változásokat az agyban. Márpedig a világ egyik legismertebb videojátéka több fiatal számára egyértelműen a hobbi kategóriába tartozik.

A holland neurobiológus továbbá arról is ír, hogy „az agy automatikusan szimulálja a környezetben látottakat. Ha az ember beleképzeli magát egy szituációba, vagy lát valamilyen helyzetet, az az agyában ugyanolyan reakciókat vált ki”. Továbbá megjegyzi:

„a sportolók egy-egy bonyolult mozgássort akár gondolatban is képesek gyakorolni”.

A tudományos mellett tehát gyakorlati haszna is lehet a fifázásnak. Segít például már fiatalkorban megérteni a játék összetettségét, kezdve a játékrendszerektől (mert nem mindegy, hogy 4-4-2 vagy 3-5-2) a különböző posztok (védő, középpályás, támadó) főbb jellemzőin át, egészen a sportág analitikai oldaláig sok olyasmit megvilágít és közel hoz a gyerekeknek, amelyet egy ifi edző nem biztos, hogy kellő mélységben és elég érdekesen át tudna adni.

Stevie Grieve – aki elismert utánpótlásedzőként bejárta a világot – a Guardiannak arról beszélt, hogy az edzőknek a FIFA-játékokat, mint eszközt előnyben kellene részesíteniük, nem pedig gyűlölködve tekinteni rájuk. Mint mesélte, amikor négy évvel ezelőtt Indiában dolgozott, rájött:

minden gyerek a FIFA-val játszik az edzések között, éppen ezért a kezdeti nehézségeket a videojátékból átemelt fogalmakkal oldotta meg. Így könnyebben meg tudta értetni a gyerekekkel a játék lényegét.

(A sweaty finishes például egy, a FIFA-sorozat által megalkotott szóhasználat, amely azt írja le, amikor egy játékos egy az egyben vezeti a kapusra labdát, majd a mellette lévő társának lepasszolja a játékszert, aki már csak begurítja azt az üres kapuba – H. Zs.)

„Ha a számítógépes játékokat tanulási eszközként fogjuk használni, akkor meg tudjuk tanítani a gyereknek, hogyan játssza jobban a futballt, illetve szolgálhatunk számára néhány taktikai ötlettel” – mondta a skót szakember, hozzátéve, hogy az edzőknek innovatívaknak kellene lenniük, olyan fogalmakat használva, amelyek a gyermekek számára ismertek. Márpedig a tehetség csak akkor teljesedhet ki, ha szakértő és motivált szakemberek a megfelelő módon ösztönzik azt.

Amy Price UEFA A-liszenszes edző szintén arra kereste a választ, hogy edzőként mi tanulható videojátékoktól s azok tervezőitől. A szakember, amikor gyerekekkel beszélgetett, arról számolt be, hogy a fiatalok nem különítették el a tanulást az élvezettől, egyszerre említették a kettőt. De talán a legfontosabb megállapítás a következő:

a videojáték-tervezés és a jó futballgyakorlat hasonlít - mindkettő lehetőséget teremt a játékos számára, hogy döntés hozzon, majd éles szituációban, egy konkrét játékhelyzet minél hatékonyabb/sikeresebb megoldása érdekében alkalmazza.

Nem szabad ugyanis elfelejteni: ahogy az életben, úgy a futballban is az tud a leginkább érvényesülni, aki az adott keretek között kreatív megoldásokra képes – újraértelmez, alkot, és adott problémát egyéni módon old meg. Ahogy Amy fogalmazott, ez a felfogás új lehetőségeket teremt a játékban.

Fontos jelezni persze, hogy mindez egy lehetőség, nem pedig azonnali megoldás. Esély, hogy a felnövekvő generációt jobban megértésük, és képesek legyünk rájuk jobban hatni, okosabban kommunikálni. Ezzel együtt pedig módszer a videojáték konstruktív, futballban történő alkalmazására is.

(A cikk szerzője Havasi Zsolt, a Magyar Nemzet és az mno.hu egykori sportújságírója, a Britannia blog legfrisebb igazolása. Facebookon is kövessétek!)