Rendben folynak a Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető közötti csúcstalálkozó előkészületei, a tárgyalást június 12-én helyi idő szerint reggel 9-kor (közép-európai idő szerint hajnali 3-kor) tartják Szingapúrban - közölte hétfőn a washingtoni Fehér Ház szóvivője.
Sarah Sanders elmondta: a két ország képviselői az Észak- és Dél-Koreát elválasztó demilitarizált övezetben egyeztetnek a közelgő csúcstalálkozóról.
A tárgyalás napirendjéről - a kezdési időponton túl - részleteket egyelőre nem lehet tudni.
A amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó létrejötte nemrég kétségessé vált, mert Trump lefújta az eseményt Phenjan szerinte ellenséges megnyilvánulásai miatt. Múlt héten azonban az amerikai elnök a Fehér Házban fogadta Kim Jong Csolt, az észak-koreai állampárt Központi Bizottságának alelnökét, aki átadta neki Kim Dzsong Un levelét. Trump a Kim Dzsong Un jobbkezeként számon tartott politikussal folytatott egyórás megbeszélés után közölte, a szingapúri csúcsot a korábban megbeszélteknek megfelelően mégis megtartják.
Sarah Sanders az újságírók érdeklődésére a levél tartalmáról nem akart részleteket elárulni, csak annyit mondott: sikerült jelentős előrelépést tenni a Phenjannal folytatott tárgyalásokon. (MTI)
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.