Rendőri intézkedés közben tört el egy súlyos pszichés zavarban szenvedő nő karja

bűnügy
2018 június 06., 10:08
comments 214

Az RTL Házon kívül című műsorában mutatták be annak a súlyos pszichiátriai problémákkal küzdő nőnek a történetét, akihez a szülei hívták ki a mentősöket, majd jöttek a rendőrök is, az intézkedés közben pedig eltört a nő karja. A család emiatt feljelentette a rendőröket.

A Helsinki Bizottság azt írja - ők vállalták, hogy segítséget nyújtanak a családnak az ügyben -, hogy a nő hosszú évek óta áll pszichiátriai kezelés alatt, de ha gyógyszereit beszedi, teljes életet él és dolgozik. Hozzátartozói tavaly nyáron attól tartottak, hogy romlott az állapota, mert nem tudtak vele kapcsolatba lépni. Ezért mentőt hívtak hozzá. Miután nem tudtak bejutni, rendőröket hívtak.

Az ajtót végül feltörték, és bementek a lakásba. A nő éppen fürdött és meglepődött, hogy idegenek jelentek meg a lakásában, akik el akarják őt vinni kezelésre. Némi vita után a rendőrök úgy döntöttek, hogy kiveszik a felháborodott nőt a kádból, megpróbálták megbilincsleni, nem sikerült, ezért hátracsavararták a karját, meztelenül áttuszkolták egy másik szobába, eközben eltört a nő karja. Ezután húsz percig még térdepeltek a hátán, majd elvitték egy kórház baleseti részlegére.

Az egész intézkedést felvette egy férfi, aki filmet forgat a nőről. Ezért viszonylag nyomon követhető, hogy mi történt. És a filmre alapozva állítja a család, hogy a rendőrök nem jogszerűen jártak el. Fel is jelentették az intézkedő rendőröket, mert felháborította őket az az embertelenség, hogy a törött karú nő kezét hátra csavarták, a hátán térdepeltek és így tartották 20 percig.

Az ügyészség azonban megszüntette a büntetőeljárást, arra hivatkozva, hogy nem történt bűncselekmény. Pedig a Helsinki Bizottság szerint számos körülmény mutat arra, hogy foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés történt, ezért panaszt nyújtottak be a döntéssel szemben.

A felvételek a Helsinki szerint egyértelműen cáfolják a mentősök verzióit: azt, hogy a kádból kiugrás közben csúszott volna el az ügyfelünk, vagy azt, hogy ki akart volna ugrani az ablakon. Az intézkedő rendőröket pedig tanúként sem hallgatták meg az eljárás során. Mindenestre elöljárójuk szerint minden jogszerű, szakszerű és arányos volt az intézkedés során, ahogy az ügyészség szerint is.

A szülők azt mondják, hogy lehet hibázni, de azért vállalják a felelősséget, akik eltörték a lányuk karját.

Az ügyészség nyomozás-megszüntető határozata és a panaszt anonimizált formában itt olvasható.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.