Az orosz metróüzlet után Paks 2-ben is megjelent a legfelsőbb körökhöz kötődő ügyvéd

direkt36
2018 június 11., 02:06
comments 28

Bár a nevét kevesen ismerik, Perenyei Tamás fontos ember.

Az 51 éves ügyvéd államtitkár volt az első Orbán-kormányban, baráti viszonyt ápol Csányi Sándor OTP-vezérrel, valamint szerepe volt annak a megállapodásnak az előkészítésében, amellyel a BKV az oroszokra bízta a 3-as metró felújítását.

Most pedig Perenyei érdekeltsége feltűnt az ország történetének egyik legnagyobb beruházásában, a szintén oroszok által végzett Paks 2-építkezésben is. 

Az ügyvéd egyik cége tavasszal nyert el egy megbízást a bővítést végző orosz atomvállalattól, a Roszatomtól. A komoly referenciákkal rendelkező, korábban más atomerőműveknek is bedolgozó vállalat tervezői munkákat fog végezni az új paksi blokkokhoz. A cég tavaly ősszel került Perenyei közvetett tulajdonába.

A Direkt36 folyamatosan figyeli és egy magyar nyelvű adatsorban teszi közzé, hogy a Roszatom milyen vállalatokkal köt szerződést Paks 2-vel kapcsolatban. Eddig alig 40, főleg kisebb értékű szerződést kötött, ezek közül kapta az egyiket Perenyei cége. 

Fontosnak tartod a hatalom ellenőrzését? Csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez akár néhány ezer forinttal!

Perenyeitől ügyvédi irodáján keresztül megkérdeztük, hogy miért szerzett többségi részesedést a cégben, és hogy ebben a döntésében szerepet játszott-e a paksi bővítés. Megkeresésünkre azt válaszolta, hogy nem kíván nyilatkozni, mivel a kérdéseink üzleti-, magán- és ügyvédi titkokat érintenek.

A sertéstenyésztéstől az atomerőműig 

A Roszatom honlapján április elején jelent meg az a szerződéstervezet, amely szerint az oroszok a BDH Engineering Zrt.-t azzal bízták meg, hogy 70 757 euróért (22,5 millió forintért) tervdokumentációt készítsen Paks 2 kompresszor- és nitrogénállomásához.

A BDH Engineeringet 2017 tavaszán alapította meg két olyan vállalkozó, akik korábban a különböző erőművekhez alkatrészeket gyártó német Balcke-Dürr nevű vállalat magyarországi fióktelepén dolgoztak. Ennek köszönhetően az alapítók és a BDH is komoly referenciákkal rendelkeztek: a most is működő paksi blokkok mellett, finn, svéd és orosz atomerőműveknek is dolgoztak. De a cég honlapján a referenciák között már szerepel Paks 2 is.

A két alapító 2017 őszén adta el a BDH-t egy Perenyei Tamás ügyvédhez kötődő cégcsoportnak. Így lett a többségi tulajdonosa két további cégen keresztül az Acsa 2001 Mezőgazdasági Kft. Ennek a cégnek a főtevékenysége a sertéstenyésztés, de juh-, ló-, és baromfitenyésztéssel és vadgazdálkodással is foglalkoznak. Két tulajdonosa pedig a Perenyei és Társa Ügyvédi Iroda, a másik pedig maga Perenyei.

A BDH eredeti két alapítója közül az egyik azt mondta, nem akar nyilatkozni arról, miért adták el a céget. A másik alapítót nem sikerült elérni.

Vadászat, BKV, energetika

Az 1967-es születésű Perenyei közéleti karrierje akkor indult, amikor az első Orbán-kormány idején, 2000 őszén a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkárává nevezték ki. Perenyeit az államtitkári posztról a Medgyessy-kormány 2002-es megalakulása után leváltották, majd később ügyvédként került ismét reflektorfénybe, méghozzá egy politikai botránnyal összefüggésben.

Keller László, az MSZP-SZDSZ-kormány közpénzügyi államtitkára 2004-ben kezdte vizsgálni, hogy az állami vadgazdaságok területén tartottak-e ingyen vadászatokat. Keller ennek kiderítésére a somogyi vadászati társaságoktól kért adatokat.

Az ügyben később Keller védekezésre kényszerült. Előbb Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos jutott arra a megállapításra, hogy az MSZP-s politikus a vadászati naplók révén jogellenesen jutott személyes adatokhoz. Majd az ügyészég is nyomozni kezdett személyes adatokkal való visszaélés gyanúja miatt. 

Ezeket az eljárásokat Perenyei ügyvédi irodája kezdeményezte. Az iroda az ügyben a vadgazdálkodással foglalkozó Fauna Zrt.-t képviselte, amely a botrány kirobbanása idején egy offshore cégé volt, de korábban egy rövid ideig az OTP-nek is volt részedése benne, 2006 óta pedig a bank egyik vezetője, Utassy László a legnagyobb részvényese. A Fauna abban a Somogy megyében rendelkezett vadászati jogokkal, ahol Keller vizsgálódott.

Az Átlátszó egyik korábbi cikke Perenyeiről azt írta, hogy Csányi Sándornak, az OTP elnök-vezérigazgatójának a bizalmasa. Az OTP kommunikációs osztálya megkeresésünkre a két férfi kapcsolatát barátinak jellemezte.     

Miközben Kellert 2010 decemberében a vadászati adatok összegyűjtése miatt meggyanúsították a hatóságok, Perenyei számára szerencsésebben alakult a kormányváltás. Ügyvédi irodájával a BKV 2011 júniusában kötött szerződést a 4-es metróval kapcsolatos jogi tevékenységek ellátására. Ekkor Kocsis István volt a BKV vezetője, aki régóta jó kapcsolatot ápol Csányi Sándorral (Kocsis korábban igazgatósági tag is volt a pénzintézetnél). A BKV tájékoztatása szerint a 4-es metró szerelvényeit gyártó, francia Alstom elleni per során a közlekedési vállalat 2011 és 2017 között évente átlagosan 40 millió forintot fizetett a Perenyei irodájának. De az ügyvédi iroda jelenleg is több, a 4-es metróval kapcsolatos perben látja el a BKV képviseletét.

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és így biztosan nem fogsz lemaradni a nyomozásaink eredményéről!

Perenyei ügyvédi irodája részt vett annak a megállapodásnak a megkötésében is, amelynek során a BKV a 3-as metró szerelvényeinek felújításával az orosz Metrovagonmast bízta meg. A BKV a szerződés előkészítéséért és a szerződés aláírását követő jogi feladatokért 2013 és 2017 között évente átlagosan 19,2 millió forintot fizetett Perenyeiéknek. Erről a Népszava számolt be még tavaly novemberben. Megkeresésünkre a BKV Perenyeiék megbízásait az ügyvédi iroda nagy tapasztalatával indokolta. 

A Paks 2-ben nemrég feltűnt mérnöki céget Perenyei egy gázkereskedő vállalkozásán keresztül vette meg, amelyet Nordest Energy Kft.-nak hívnak. Ez a cég azzal került be a hírekbe pár évvel ezelőtt, hogy a fideszes vezetésű pestszentlőrinci önkormányzat 2015-ben tőlük vásárolt gázt. A Párbeszéd önkormányzati képviselője azért támadta az üzletet, mert az erről szóló közbeszerzést lebonyolító cég tulajdonosai között offshore cégek is voltak. 

Az atomerőmű bővítése egyelőre továbbra is kezdeti fázisban van. A Roszatom tavaly év eleje óta köti a munkával kapcsolatos szerződéseket. Eddig közel 40 szerződést kötöttek meg, de ezek többsége kisebb értékű megbízásokról szól. A legnagyobb tétel a turbinák beszerzéséről szóló pályázat volt, a 246 milliárd forintos munkát a General Electric magyarországi vállalata nyerte. Az oroszokkal kötött megállapodás szerint a paksi beruházás értékének 40 százalékát magyar vállalkozók kaphatják meg. Ezt azonban a magyar kormány várakozásai szerint sem lesz könnyű teljesíteni. Több építőipari forrás a Direkt36-nak ezt azzal magyarázta, hogy a magyar cégeknek egyszerűen nincs tapasztalatuk ilyen komplex beruházások kivitelezésével.

A cégnyilvántartási adatokhoz az Opten szolgáltatását használtuk.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.