Spanyolországban kiköthet az Aquarius

külföld
2018 június 11., 13:13
comments 367

Pedro Sánchez újonnan beiktatott spanyol kormányfő felajánlotta, hogy befogadják az Aquarius nevű hajót, amely a tengerből kimentett 629 emberrel a fedélzetén vesztegel nemzetközi vizeken, miután sem Olaszországban, sem Máltán nem engedték kikötni - közölte a spanyol miniszterelnöki hivatal hétfőn.

A közlemény szerint a hajó a kelet-spanyolországi Valencia kikötőjében érhet partot.
Az Aquarius vasárnapra virradóra hat különböző mentőegység által kimentett embereket vett fedélzetére. A megmentettek között 123 kísérő nélküli kiskorú, további 11 gyerek és hét várandós nő is van.

Az Aquarius fedélzete, még májusban, akkor kimentett emberekkel
photo_camera Az Aquarius fedélzete, még májusban, akkor kimentett emberekkel Fotó: LOUISA GOULIAMAKI/AFP

Bár az olasz parti őrség irányításával mentett migránsokat a líbiai partoknál az SOS Mediterranée és az Orvosok Határok Nélkül szervezetek által működtetett Aquarius, az olasz hatóságok nem engedték ki kötni, Máltára irányították. A valettai kormány szintén megtiltotta a kikötést.  

A nap folyamán az ENSZ menekültügyi hivatala, az UNCHR jelezte, hogy vészhelyzet áll fenn, mivel a hajón fogyóban volt az élelmiszer is, ezért felszólították a két országot, hogy oldják meg a helyzetet. 

Dél-olasz városok polgármesterei korábban jelezték, hogy náluk kiköthetne a hajó, de bejelentésül önmagában nem sokat ért, mivel az akcióhoz az olasz partiőrség közreműködésére is szükség lett volna, őket pedig a kormány felügyeli. 

A hajó kikötésének megakadályozása volt az első komolyabb visszhangot kiváltó tette az új olasz kormánynak, melyben a Liga nevű populista-szélsőjobboldali párt is helyet kapott: a párt vezetője és nemrég beiktatott új olasz belügyminiszter, Matteo Salvini már a kampány során 500 ezer illegális bevándorló kitoloncolását ígérte. 

Salvini az Aquariusszal kapcsolatban arról beszélt, hogy az emberi életek megmentése kötelesség, de Olaszországot egy hatalmas menekülttáborrá alakítani, az nem. Szerinte Máltának kellett fogadnia a hajót, de a máltai kormány pedig a nemzetközi jogra hivatkozva beszélt arról, hogy annak Olaszországban kell kikötnie. A hajó az elmúlt nap során a két ország között, a nemzetközi vizeken vesztegelt. (MTI, Guardian, BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.