2900 pár zoknival utazott el az izlandi válogatott a világbajnokságra

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Az izlandi sajtó számolt be arról, hogy a válogatott 2900 pár zoknival utazott el az oroszországi világbajnokságra, és e hír felháborodást váltott ki helyi környezetvédő szervezetek körében. 

A pocsékolás és túlfogyasztás ellen létrehozott szervezet, a Vakandi például közleményben háborgott, és felemlegették azt is, hogy az izlandi válogatott tagjai annyira sok csomagot vittek magukkal, hogy nemcsak a repülő teljes poggyásztere telt meg vele, de még az utolsó hat sorba is táskák voltak

A stábnak kivitt 2900 zokni a szervezet szóvivője, Rakel Garðarsdóttir szerint rossz példát mutat a társadalomnak. Ráadásul ezeket a zoknikat nem is Izlandon gyártották, azaz előbb oda kellett szállítani őket, hogy aztán továbbszállítsák Oroszországba. Garðarsdóttir szerint ráadásul egy jelentős részük majd egy oroszországi szeméttelepen végzi. (Grapvine)

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 0,2 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.