Egy magyar csatár kijutott a vébére: Priskin könyöklésével mutatták meg a játékvezetők, hogy mit nem akarnak látni a stadionokban

sport
2018 június 12., 21:15
comments 156

A Nemzeti Sport számolt be róla, hogy kedden a Luzsnyiki Stadionban mutatták be az újságíróknak azokat az órákat, melyeket majd a játékvezetők fognak használni a világbajnokság során. Majd két korábbi ismert bíró, Massimo Busacca és Pierluigi Collina foglalta össze, amit a játékvezetők felkészítéséről érdemes tudni. 

A számos technikai részlettel tarkított tájékoztató egy pontján váratlan magyar siker következett: amikor a videóbíróként ismert VAR-technológia alkalmazása került szóba, rövid videókkal szemléltettek eseteket, amikor be lehetett volna vetni az eszközt, és e során a magyar-portugál vb-selejtező egyik jelenete is megjelent a terem kivetítőin. Méghozzá Priskin Tamás könyöklése:

link Forrás

Mint a lap tudósítása szerint Busacca a jelenet lejátszása után megjegyezte: a magyar válogatott támadó nem a labda megjátszására ment, arra nem volt esélye sem, amikor odaütött ellenfelének. Ezért nem lehetett kérdés, hogy piros lapot kellett felmutatnia a játékvezetőnek. 

Ez amúgy a meccsen meg is történt, ennyiben persze nehezen érthető, hogy miért pont ezzel illusztrálták a videóbíró szükségességéről szóló előadást. Mindenesetre az egykori játékvezető azzal folytatta, hogy hasonló jeleneteket lehetetlen lesz nem észrevenni, mivel 35 kamerával követik majd a meccseket. 

„Nem akarunk hasonló szituációkat a pályákon, ezért minden csapatnak és játékosnak elmagyaráztuk a szabályokat és a bírói döntések hátterét. Egy-egy játékhelyzet fekete vagy fehér, nem lesznek viták. A fontos szituációk meccseket dönthetnek el, történelmet írhatunk ” - mondta Busacca, aki a lap szerint beszélt arról is, hogy a visszanézések miatt kiesett időt a hosszabbításban adják majd vissza a játékvezetők. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.