Mohamed prófétát ábrázoló karikatúraversenyt hirdet a holland szélsőjobboldali párt

külföld
2018 június 12., 19:15
comments 237

A Geert Wilders vezette bevándorlásellenes-szélsőjobboldali holland Szabadságpárt (PVV) Mohamed prófétát ábrázoló karikatúraversenyt hirdet - közölték helyi lapok kedden.

A párt tájékoztatása szerint a Szabadságpárt parlamenti irodájában tervezett karikatúraverseny megrendezését a holland terrorizmusellenes ügynökség (NCTV) jóváhagyta.

A bejelentés szerint a zsűribe meghívást kapott Bosch Fawstin karikaturista, aki Texasban hasonló versenyt nyert 2015-ben. A versenyt később, még az év folyamán megrendezik. 

Geert Wilders, aki nyílt iszlámellenessége miatt folyamatosan halálos fenyegetések érik és 2004 óta állandó rendőri védelem alatt áll, korábban többek között az erőszak vallásának nevezte az iszlámot, amely véleménye szerint a legnagyobb veszélyt jelenti Hollandiára nézve. A politikust a holland bíróság 2016 decemberében bűnösnek találta gyűlöletbeszéd, kisebbség elleni uszítás és diszkrimináció vádjában. Személyéről korábban részletesen is írtunk

A Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrák miatt támadták meg terroristák a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap szerkesztőségét: 2015-ben az újság párizsi székházában egy algériai származású, de Franciaországban született testvérpár 11 embert, köztük a lap nyolc munkatársát lőtte agyon, menekülés közben egy rendőrrel is végeztek. 

Ezt megelőzően, 2005-ben a muzulmán világ számos országában tiltakozó megmozdulásokat tartottak annak nyomán, hogy Mohamedet ábrázoló karikatúrák jelentek meg egy dán napilapban. (MTI, Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.