Mondhat bármit Trump, végül csak egy nagyon általános nyilatkozatot írt alá Kimmel

külföld
2018 június 12., 05:11
comments 225

Azoknak a jólértesülteknek lett igazuk, akik abból, hogy az észak-koreai és az amerikai diplomaták még hétfőn is vért izzadtak egy mindkét fél számára elfogadható zárónyilatkozat megszövegezésén, arra következtettek, hogy abba

a nagy általánosságokon túl nem sok konkrétum férhetett bele.

Trump és Kim találkozójuk végén, a dokumentum aláírásakor nem is voltak hajlandóak elárulni, hogy mi áll a nyilatkozatban, a tartalmát csak a ceremonián készült fotók alapján ismerhetjük. Hivatalosan majd csak Trump sajtótájékoztatóján hozták nyilvánosságra - ami elég szokatlan gesztus, tekintettel arra, hogy Trump és Kim nem tartanak közös sajtótájékoztatót, így a közös nyilatkozatot majd csak az egyik fél értékeli nyilvánosan. Önmagában az, hogy nem tartanak közös sajtótájékoztatót, szintén elég szokatlan. Sikeres tárgyalások után általában közösen szoktak örömködni a vezetők, a külön sajtótájékoztatók a sikertelen csúcstalálkozók sajátjai.

A fényképfelvételek megjelenése után végül már most nyilvánosságra hozták a közös nyilatkozatot, ami valóban csak nagy általánosságokban foglalkozik a legégetőbb kérdésekkel. A nyilatkozat szerint

  1. Az Egyesült Államok és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság elkötelezett abban, hogy új kapcsolatot teremtsen a két ország között annak reményében, hogy a két nemzet népei békében és gazdagságban élhessenek;
  2. az Egyesült Államok és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság egymással összefogva dolgozik majd a Koreai-félsziget tartós és stabil békéjének megteremtésén;
  3. Észak-Korea megerősíti 2018. április 27-én Pamindzsonban tett vállalását, hogy a Koreai-félsziget teljes atommentesítésén dolgozik;
  4. A két ország mindent megtesz a koreai háborúban eltűntek és fogságba esettek felkutatásáért, a már azonosított hadifoglyok azonnali hazaengedéséért;

Mint korábbi cikkeimben már említettem, a második pontban látható megfogalmazás a "teljes Koreai-félsziget" atommentességéről tág interpretációs keretet nyújt a feleknek. Trumpék nyilván úgy értelmezik majd, hogy Észak-Korea elkötelezte magát atomfegyverei leszerelése mellett. Észak-Korea viszont úgy, hogy ennek feltétele Dél-Korea atommentesítése is, ami a gyakorlatban az amerikai nukleáris védőernyő visszavonását jelentené. Dél-Koreának ugyanis nincs atomfegyvere, de az Egyesült Államok saját atomfegyvereivel garantálja a biztonságát.

Észak-Korea Kína támogatására is bizton számíthat a szöveg ilyen értelmezésében. A csúcstalálkozó tényére reagálva Vang Ji kínai külügyminiszter szó szerint ugyanígy fogalmazott, ő is a teljes Koreai-félsziget atommentességének fontosságát hangsúlyozta.

Összességében, a jelen megállapodásban Észak-Korea semmi olyat ne vállalt, amit ne vállalt volna az Egyesült Államokkal korábban, George W. Bush és Bill Clinton elnöksége idején kötött megállapodásokban. Az egyetlen különbség, hogy Clintonnak és Bushnak ehhez nem volt szükségük csúcstalálkozóra. Annyiban viszont mindenképpen sikeresnek tekinthetjük Trump és Kim csúcstalálkozóját, hogy nem torkollt helyrehozhatatlan katasztrófába. (Via The Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.