Trump végül nem hamburgerezett Kimmel

Tbg
külföld
2018 június 12., 04:30
comments 44

Még 2016-ban szájhősködött azzal az amerikai elnök, hogy ha majd találkoznak Kim Dszongunnal, megesznek egy hamburgert. Azóta sok víz lefolyt a Hudson folyón, sor került a találkozóra, de végül nem hamburgert ettek.

link Forrás

A Fehér Ház tudósítója, Zeke Miller megszerezte a történelmi találkozó résztvevőinek és az elfogyasztott ebédmenü listáját

Eszerint az előétel ráksaláta volt avokádóval, illetve mangósaláta lime-mal valamint hússal töltött uborka, egy koreai hagyományos étel, a Szon.

Itt van az AP videója az ebéd előtti pillanatokról:

link Forrás

Főétel marhaszegy volt rakottkrumplival (oké, annak egy tejszínes, fokhagymás változatával, dauphinoise-zal), illetve édes-savanyó disznó rizzsel, de lehetett választani szójában párolt tőkehalat retekkel.

Desszertnek fekete csokoládét, Haagen-Dazs fagylaltot illetve Tropezienne tortácskát szolgáltak fel az amerikai és a koreai delegációnak. 

A találkozó kevésbé nyálcsorgató, de annál nukleárisabb jelentőségéről itt írtunk.

Trump még kampányolása alatt mondta, hogy ha találkozna Washingtonban Kimmel, lehet, hogy csak dumázgatnának egy amerikai gyorsétteremben.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.