Hát, ezt is megértük. A történelem során először kezet fogott egymással Észak-Korea és az Egyesült Államok elnöke. Vagy, ha úgy tetszik, Donald Trump és Kim Dzsongun, két privilegizált, gazdagságban felnőtt és a világ elismerését kereső, konok, akaratos és a rivaldafényt kereső személyiség futott most össze, hogy megpróbálja személyesen elsimítani azt a majd hetvenéves konfliktust, amelyben fél éve még nukleáris holokauszttal fenyegették egymást.

"Remekül érzem magam. Nagyszerű megbeszélés lesz ez, és szerintem hatalmas siker. Úgy hiszem, nagyon sikeres lesz, és remek lesz a kapcsolatunk, nincsenek kétségeim" - jelentette ki Trump a gondosan megrendezett első találkozáskor, miután a két főszereplő összetalálkozott a vörös szőnyegen. Kézfogásukkor Trump Kim vállára tette a kezét.

"Nem volt könnyű eljutnunk idáig. Voltak akadályok, de leküzdöttük azokat" - mondta Kim. "Közös munkával megoldhatjuk ezeket" - mondta Trump. "Lesznek nehézségek, de majd dolgozunk rajtuk Trumppal" - felelte Kim, majd elvonultak négyszemközti megbeszélésükre.

Hogy sikerrel járnak-e, az már inkább kérdéses. A háttérben az északi és az amerikai diplomaták még hétfőn is keményen dolgoztak a találkozó utáni közös nyilatkozat nyelvezetén, hogy az mindkét fél számára elfogadható legyen. Az egyeztetésekről kiszivárgottak szerint túl sok közös pontot nem sikerült találniuk, a mostani tárgyalásokat még Trump külügyminisztere, Mike Pompeo is egy hosszú, bonyolult és veszélyes folyamat kezdőlépéseként jellemezte.

Hogy milyen nehézségekkel kell szembenézni, azt jól jelzi a tervezett nyilatkozat egyik kulcsmondata is. Az amerikaiak eredetileg azt akarták írni, hogy a két fél célként jelölte meg a nukleáris leszerelést. Az északi fél nyomására a mondatba bekerült kitételként, hogy "a Koreai-félsziget" atomfegyver-mentesítése a cél. A "Koreai-félsziget" fogalmát először az 1992-es amerikai-észak-koreai megállapodásban használták, és Észak a New York Times szerint azt szokta érteni alatta, hogy nem csupán neki kell lemondania atomfegyvereiről. Az Egyesült Államok nukleáris védernyője jelenleg Japán és Dél-Korea fölé is kiterjed, az északiak értelmezésében az atommentességbe az utóbbi biztos nem fér bele.

Pompeo külügyminiszter azt azért még hétfőn, a találkozó előtt sietve közölte, hogy az amerikai politika a Japánnak és Dél-Koreának nyújtott biztonsági garanciák kérdésében nem változott, de azt megerősítette, hogy az Egyesült Államok kész olyan biztonsági garanciákat nyújtani Észak-Koreának, amilyenekre Trump két elődje, George W. Bush és Bill Clinton nem voltak hajlandóak. Ők amúgy szintén megállapodtak Észak-Koreával. Hogy milyen eredménnyel, azt jelzi, hogy most újra ugyanezekben a kérdésekben kell tárgyalni.

Épp ezért hatalmas reményeket nem is fűz senki a mai tárgyalásokhoz, amit tán az jelez a legjobban, hogy Trump az eredetileg tervezettnél korábban, már kedd este hazarepül Szingapurból.

Az persze eleve naiv ábránd volt, hogy a majd hét évtizedes konfliktust egy találkozással megoldhatják. Végül is Észak-Korea tavaly még eddigi legerősebb atombombáját tesztelte, és az Egyesült Államok területét elérni képes rakétákat tesztelt, Trump pedig megelőző atomcsapással fenyegetőzött. A végletekig fokozott feszültség januárban kezdett váratlanul enyhülni, Kim Dzsongun mosolyoffenzívájával, melynek első lépéseként Észak-Korea sportolókat küldött a dél-koreai téli olimpiára, hogy aztán márciusban Trump váratlanul elfogadja Kim meghívását egy személyes találkozóra.

Ez a dinamika, és a két főszereplő jelleme - Trump és Kim is hajlamos a nagyzolásra, mindketten vágynak a világ elismerésére, és mindketten elég lobbanékony természetűek - elég nagy bizonytalansági tényező. Ezt Mike Pompeo külügyminiszter úgy fogalmazta meg, hogy "a mostani megbeszélések koncepciója eltér az eddigiektől". Ebből az is következik, hogy bár a két ország diplomatáinak tárgyalásai alapján nem sok remény van érdemi eredmények elérésére, akármi is kisülhet a dologból. Jó és rossz is. Az utóbbira elég nagy esélyt ad Trump különös hajlama arra, hogy felkészületlenül, tárgyalópartnerét helyben felmérve, zsigeri reakciói alapján tárgyaljon.

Ebből még bármi is lehet. Vagy éppen az ellenkezője. Az mindenesetre sajátos hangulatot kölcsönöz az egész csúcstalálkozónak, hogy Trump milyen meleg hangon beszélt Kim Dzsongunról, a világ egyik legbrutálisabb diktátoráról, aki hatalmát rokonai kivégzésével erősítette meg, és aki nemrég még atomcsapással fenyegette az Egyesült Államokat, miközben alig két nappal korábban ráborította az asztalt legközelebbi szövetségeseire, és ebből még Szingapúrban se volt hajlandó engedni. "Sajnálom, de nem hagyhatjuk hogy a barátaink, vagy akár ellenségeink kihasználjanak minket a kereskedelemben" - tweetelte szingapúri hotelszobájába zárkózva, miközben Kim rocksztároknak kijáró ünneplés közepette sétálgatott a városban.