45 perc elég volt, hogy a feje tetejére álljon a világ. Nagyjából ennyi ideig volt bent múlt csütörtökön a dél-koreai küldöttség (a nemzetbiztonság főtanácsadója, Chung Eui-yong, és a titkosszolgálat vezetője, Suh Hoon) Donald Trump irodájában. Igaz, hogy a látogatás már eleve óriási jelentőségűnek indult: azzal az üzenettel jöttek Washingtonba, hogy Kim Dzsongun kész tárgyalni az amerikai elnökkel arról, hogy feladják a nukleáris programjukat.

A találkozó részleteit megíró New York Times szerint viszont arra sem a koreaiak, sem a teremben lévő amerikai tisztviselők nem számítottak, hogy a világot több évtizede nyomasztó, feloldhatatlannak tűnő konfliktusban Donald Trump egyszerűen csak gondol egyet, és azonnal közli: 

persze, találkozzanak!

Ezt ugye egyetlen amerikai elnök sem tette még meg, Kim Dzsongun pedig még egyetlen jelentős állam vezetőjével sem találkozott. Az ilyen találkozókat pedig általában hosszas tárgyalások és egyeztetések előzik meg. Az utóbbi hónapok hangvétele sem éppen erre utalt: óvodás stílusban gyalázták egymást, miközben kölcsönösen olyan háborúval fenyegetőztek, amiben milliók halhatnak meg. A Dél-Koreában rendezett téli olimpián is lett volna lehetőség a kapcsolatfelvételre, de ott sem történt ilyesmi.

Hogy mennyire váratlanul érte Amerikát, jól mutatja, hogy még a bejelentés napján is azt mondta a külügyi szóvivő, hogy nem lesz szó találkozóról. És mégis, a dél-koreai küldöttség csütörtök este kiállt a Fehér Ház elé, és közölték: jön a Trump-Kim találkozó!

Voltak amerikai tisztségviselők, akik a tévéből tudták meg a hírt. Abe Sinzo japán miniszterelnököt akkor értesítették, amikor a koreai küldöttség a sajtótájékoztató helyszíne felé tartott, Hszi Csin-ping kínai elnökkel pedig csak másnap beszélt Trump. A bejelentés módja is pontosan illett az egész helyzet szokatlanságához: mégiscsak azt történt, hogy egy Amerika számára potenciálisan történelmi eseményt egy másik ország képviselői jelentenek be az udvaron.

Az amerikai sajtó rögtön a feje tetejére állt, és úgy is maradt. Az értelmezések között azóta ott van:

• Hogy Trump történelmet írhat azzal, ha összehozza a nukleráris leszerelést.
  
• Hogy Trump óriási hibát követ el, hogy ilyen meggondolatlanul megy bele a tárgyalásokba, és ez az egész csak Észak-Koreának jó.
  
• Hogy az egész csak a show miatt történik (és hogy eltereljék a figyelmet a pornós botrányról).
  
• És hogy bárhogy is sül el, az atomháborúval való fenyegetőzésnél azért csak jobb a párbeszéd.
  

A helyzet teljesen kiszámíthatatlan: észak-koreai oldalról azért, mert nincsenek megbízható információk az ottani vezetésről (ráadásul eleve csak a dél-koreai közvetítőkön keresztül tudja a világ, hogy mit akarnak), Trump oldaláról pedig azért, mert ő maga kiszámíthatatlan. Az amerikai média Trump-ellenes része gyalázza a lépést (miközben egy demokrata politikus esetében valószínűleg tetszene nekik a párbeszéd), Trump-imádó része pedig azt hangoztatja, hogy tessék, hogy bejött az elnök keménykedése (miközben ez az eredmény egyáltalán nem Trump Twitter-posztjainak köszönhető).

A legnagyobb érdeme valószínűleg Dél-Korea elnökének, Mun Dzseinnek van:

egybehangzó vélemények szerint az ő diplomáciai mesterhúzásai juttatták el idáig a helyzetet.

Mun tavaly lett Dél-Korea elnöke, miután az előző vezetést elsöpörték a korrupciós botrányok, és a gyertyalángos forradalomnak nevezett milliós tüntetések. Mun az ország történetének legnagyobb arányú győzelmével lett elnök. Észak-koreai menekültek gyermeke, emberi- és munkajogi ügyvédből lett politikus, a hetvenes-nyolcvanas években még a dél-koreai diktatúra ellen küzdött, le is tartóztatták többször.

A kétezres években a korábbi dél-koreai vezetés irányvonala volt a Napfény, vagyis Sunshine-politika: akkor inkább együttműködésre törekedtek az északiakkal. Mun akkor kabinetfőnökként dolgozott, aztán ez a külpolitika a jobboldali kormánnyal megtört, most viszont lényegében ezt támasztja fel: el is nevezték ezt az irányt Moonshine politikának.

Megválasztását Amerikában nem fogadta kitörő öröm. Sokan tartották veszélyesnek békülékenységét az északiakkal szemben, köztük Trump is. Mun viszont azt mondta, hogy a tárgyalások oda vezetnek, hogy enyhül az atomháborús fenyegetőzés, az Amerikának is jó. És persze Dél-Koreának is nagyon fontos volt, hogy enyhítsék az elmúlt fél évben különösen kiéleződött feszültséget.

És elindult az a diplomáciai munka, ami megalapozta az őrült washingtoni 45 perces megbeszélést. A legfontosabb alkalom a téli olimpia volt, ahol Észak-Korea is érezhetően nagyon ráfeküdt arra, hogy a brutális diktatúra hírnevét heves PR-kampánnyal enyhítse. Bár a nagy érdeklődés akörül volt, hogy Kim Dzsongun testvére, Kim Jodzsong és Mike Pence amerikai alelnök egymáshoz sem szóltak, miközben ott voltak egymás közvetlen közelében, a déliek és az északiak között közben történt áttörés: Kim Jodzsong találkozott Mun elnökkel.

Aztán valami ennél is fontosabb dolog történt. Közvetlenül a téli olimpia vége után, múlt hét elején a dél-koreai nemzetbiztonsági és titkosszolgálatok vezetők, vagyis ugyanaz a küldöttség, akik Washingtonba is utaztak, Észak-Koreába látogattak. Kim Dzsongun pedig a pártközpontban fogadta őket - ez volt az első alkalom a háború óta, hogy déliek beléphettek ide. Itt pedig a beszámolók szerint kedélyes hangulatú megbeszélést folytattak, itt merült fel az észak-koreai-amerikai tárgyalások lehetősége. Amint visszatértek Dél-Koreába, máris értesítették Washingtont, és rögtön oda is repültek.

Hogy mi lesz ebből, arra tippelni sem igazán lehet. Trump azt mondta, akár már áprilisban is kész lenne találkozni, de a dél-koreaiak azért jelezték, előbb hadd menjen le a déli-északi csúcstalálkozó. Annak eredménye meghatározhatja azt is, mi jöhet az amerikai találkozón - vagy hogy egyáltalán összejön-e tényleg, mert ez is simán változhat még. 

Az sem pontosan világos, hogy egyáltalán miről tárgyalnának - az amerikai fél ragaszkodik a nukleáris leszereléshez, északi részről első lépésben erről azért nincs szó. Ráadásul nem ez az első alkalom, hogy felmerül a tárgyalások lehetősége, korábban is voltak ilyen körök, de végül kudarcba fulladtak. A koreai béke tehát még csak a láthatáron sem tűnt fel ettől, és lehet, hogy ez az egész fordulat inkább a showbiznisz része, mint a világpolitikáé. De az is igaz, hogy azt sem mondta meg előre senki, ami a múlt héten megtörtént.