Tócsaátúszással tiltakozott a keceli utcák állapota ellen egy helyi fiatal

POLITIKA
2018 június 13., 07:29
comments 155

Internetbarát tiltakozási formát talált egy keceli fiatalember. Tihamér megelégelte, hogy utcájuk minden egyes eső után járhatatlanná válik a vízelvezetés hiányában, de kérvények írogatása helyett inkább látványos módját választotta a figyelemfelkeltésnek.

link Forrás

Úszónadrágot, úszósapkát és úszószemüveget húzott, majd szabályos startfejessel belevetette magát a csupán pár centi mély, viszont vagy tizenöt méter széles pocsolyába.

Becsületére legyen mondva, le is úszta a távot - már amennyire a körülmények engedték. Külön dicséretet érdemel, hogy mindehhez az amúgy is legnehezebb, de az adott körülmények közötti úszásra különösen alkalmatlannak tűnő pillangóúszást választotta.

"Az úszás során azért szenvedtem egy-két kisebb sérülést, például horzsolásokat a mellkasomnál, hasamon" - mondta Tihamér az úszás után.

Tiltakozása sikerrel járt, az ATV szerint három nappal a videó publikálása után dolgozni kezdett az önkormányzat egyik munkagépe az utcában. Egyelőre még csak a gödröket simítják el, de Tihamér már azzal is elégedett, hogy "legalább már történik valami".

Az ATV tudósítása szerint Kecelen a városközponttól pár száz méterre már vannak olyan földutak, amik zivatarok után járhatatlanok. Kecel polgármestere nem kívánt nyilatkozni a tévének.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.