Fantasztikus az izlandi csapat, de az edzőjük a legcsodálatosabb

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

A története legelső világbajnoki meccsét játszó Izland rögtön egy óriási bravúrt bemutatva döntetlent játszott Argentínával. A kispadjukon pedig ott ült minden idők legnyugodtabb edzője, Heimir Hallgrímsson. Aki így fogadta, amikor a csapata kiegyenlített Argentína ellen:

Valószínűleg fel kellett jegyezni gyorsan a gólszerző nevét.

Aztán jött a második félidőben az a pillanat, amikor a 67. percben Messi végzett el egy 11-est, a filmrendező Halldórsson pedig megfogta a rosszul rúgott büntetőt. 

Hallgrímsson - mi is erre a legpontosabb kifejezés - megőrizte higgadtságát. 

Ok, egy másik felvételből azért kiderült, hogy inkább pozitívan fogadta Messi kihagyott büntetőjét.

Hallgrímsson a 2016-os Európa-bajnokságon még a svéd Lars Lagerbäck mellett ült a kispadon, azóta egyedül irányítja Izlandot. A selejtezőcsoportjukat megnyerték, éppen azt a Horvátországot is megelőzve, akivel a vébén is összesorsolták őket. 

A kapitány egyébként a meccs előtt azt mondta, hogy nem állít rá Messire egy külön őrzőt, mert az egyik játékosával szemben sem lenne fair, csapatként kell megállítaniuk az argetinokat. A meccs után úgy értékelt, hogy talán nem a legszerencsésebb Argentína ellen játszani történetük első vébémeccsét, de azt kapták, amire számítottunk. „Ellenfelünk több mint 70 százalékban birtokolta a labdát, mi azonban nagyon szervezetten védekeztünk, a fiúk nagyszerű munkát végeztek, nagyon jól dolgoztak össze". A kritikákra, hogy túlságosan defenzív volt a csapata, azt válaszolta, hogy lehet, hogy vannak, akik mást játszatnak és nem érnek el semmit.

"Pontot akartunk szerezni, ennek megfelelően kellett nagyon szervezetten és fegyelmezetten futballoznunk". Azt sajnálta kicsit, hogy nem tudtak több jegyet szerezni a szurkolóiknak. 

Fotó: Alexey Filippov/Sputnik

Hallgrímsson már a vébé előtt jelezte, bármi történik, folytatni fogja a fogorvosi praxisát is, mert az a munka kikapcsolja.  (via Index)

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 0,45 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.