Egyetlen nyolcadikos volt a hevesi falu iskolájában, de így is rendes ballagást rendeztek neki

Az elmúlt években a mátraszentimrei Nagy Mártonnak semmi problémája az osztálytársaival, ugyanis hatodik óta nem voltak neki. Így most ő volt az egyetlen nyolcadikos, aki elballagott a helyi általános iskolából, de a suli így is rendes ünnepséget rendezett neki néptáncműsorral sorfallal, beszéddel. A termet is feldíszítették neki, ahol az elmúlt két évben egyedül tanult. 

Nagyon megtisztelve érezhetem magam, hogy egyedül vagyok egy osztályban. Izgulok, mert azért csak rajtam lesz mindenkinek a szeme, csak engem figyelnek, ugyanis nem tudnak mást, csak én vagyok, csak én beszélhetek” -mondta az ünnepség előtt a Petőfi TV-nek.  

Márton most Gyöngyösre megy gimibe, ahol valószínűleg már lesznek osztálytársai, aztán a Testnevelési Egyetemre szeretne járni, hogy egyszer sportújságíró lehessen. A Felső-mátrai Zakupszky László Általános Iskolába idén a nyolc évfolyamra összesen 26 gyerek járt, így hozzászokhattak, hogy elég családias a rendezvények hangulata. (via hvg.hu)

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.