Minden idők egyik leggyengébb magyar kapitánya még a kirúgása napján is azt hitte, hogy marad

sport
2018 június 20., 17:58
comments 71

Még kedden reggel, azaz a kirúgásának napján is arról papolt Georges Leekens, hogy 

csak pletyka a menesztéséről szóló hír.

Az Index számolt be arról, hogy egy belga lapnak nyilatkozott az edző több mint optimistán. Leekens kijelentette, hogy

  • július elején ismét munkához lát, és készül a Nemzetek Ligájára,
  • és azt, hogy ki fogják rúgni, csak internetes újságok állítják.

Sőt, azt mondta, hogy annyira jó a kapcsolata

az MLSZ-elnök Csányi Sándorral, hogy biztosan szólt volna, ha probléma lenne a munkájával.

Leekensnek ezek szerint nem tűnt fel, hogy probléma van a munkájával. 

link Forrás

A Nemzeti Sport megpróbálta történelmi távlatokba helyezni a belga edző regnálásának nagyszerűségét:

a sportlap szerint George Leekens 54. szövetségi kapitányként minden idők leggyengébbje volt a magyar válogatott élén.

Nála szarabb mutatót csak négy kapitány tudott felmutatni 1948 óta. A szövetségről pedig sokat elmond, hogy 

2000 óta csak két európai országban, Bulgáriában és Szerbiában váltottak többször kapitányt mint Magyarországon.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.