Macron medencét szeretne a nyári elnöki rezidenciára, botrány lett belőle

Politikai botrány tört ki abból a BBC szerint Franciaországban, hogy Emmanuel Macron tervbe vette, hogy szeretne egy úszómedencét építtetni a nyári elnöki rezidenciára. 

Az ország délkeleti partján fekvő Fort Brégançon a hatvanas évek óta államfői rezidencia, saját partszakasz is tartozik hozzá, de az elnökök mégsem szeretik, mert a partra rá tudnak látni a lesifotósok: korábbi elnökökről és családjukról többször készültek itt fotók, nem egyszer komoly botrányt okozva. 

Fotó: RIEGER Bertrand/hemis.fr

Macron épp a családja védelmében szeretne egy külön medencét, de az ellenzék szerint ez tékozlás lenne, ebből tört ki azóta belpolitikai vita. 

Pedig a medence kiépítése az előzetes tervek szerint csak 10 ezer euró lenne, és az elnöki hivatal szerint lenne is rá forrás a rezidencia fenntartási költségvetésében. A medence-sztoriból azért is lehetett nagyobb botrány, mert pár hete derült ki, hogy 50 ezer euróért vásároltak új porcelán étkészletet az első számú elnöki rezidencia, a Élysée-palota számára. 

Ugyanazon a héten derült ki, hogy Macron egy 110 kilométeres magánútra használta az elnöki különgépet, valamint kiszivárgott egy elejtett megjegyzése arról, hogy az ország rengeteget költ segélyekre. 

Ezek után ment neki az ellenzéki Republikánus Párt, szerintük Jupiter most már medencét akar, miközben arról beszél a francia polgároknak, hogy több erőfeszítésre lenne tőlük szükség. 

Fort Brégançon magánstrandján fotózták le amúgy fürdőruhában François Hollande akkori államfőt és feleségét, Valérie Trierweilert 2012-ben, amiből aztán pereskedés és a fotót közlő lapok elleni elmarasztalás is lett. De ezen a partszakaszon készült fénykép Sarkozy terhes feleségéről, Carla Bruniról. 

Sőt, 2001-ben a teraszon álló Jacques Chiracot anyaszült meztelenül fotózta le egy paparazzi, de azokat a képeket végül sosem jelentették meg. 

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.