Ausztrál humorista oltotta be Az Első Számú PC-ellenes Globális Közgondolkodót

Jordan Peterson kanadai klinikai pszichológus, a politikai korrektség elleni háború egyik legfelkészültebb hadvezére. 2016-ban szerzett ismertséget azzal, hogy azt mondta, nem hajlandó betartani az új kanadai törvényt, ami alapján kötelező lenne választott személyes névmásokat használni. Hírneve azóta is meredeken ível felfelé. Youtube-csatornája mindennek ellent mond, amit erről a platformról gondolni szokás: többórás műsorai vannak milliós nézettséggel filozófiai, pszichológiai vagy vallási témákban. Közben mások transz-ellenesnek, és provokátornak tartják.

2018 elején Nagy-Britanniában készítettek vele egy azóta különösen elhíresült interjút, amiben a szólásszabadságot vette védelmébe. Akkor nagyon hatásosan azzal érvelt a riporternek a szólásszabadság mellett, hogy ahhoz, hogy gondolkodni tudjunk, meg kell kockáztatnunk, hogy sértőek leszünk, hiszen csak így tudhatjuk meg, mi az igazság.

Peterson most Jim Jefferies ausztrál humoristának adott interjút, amiben több témát is érintettek. Ezek egyike volt az Amerikában botrányt kavaró ügy, amiben egy pék megtagadta, hogy egy meleg párnak készítsen esküvői tortát, vallási okokra hivatkozva. Az amerikai Legfelső Bíróság végül igazat is adott a péknek.

Jefferies arról kérdezte Petersont, oké-e ez így, mire a pszichológus azt mondta, a péket semmiképp sem lehet kényszeríteni arra, hogy tortát süssön a melegeknek.

- Akkor azt is meg kellene engedni, hogy a pékek megtagadhassák, hogy feketéknek sütnek esküvői tortát? - kérdezett vissza Jefferies.

- Megengedni? Valószínűleg igen. De ez még nem jelenti azt, hogy ez helyes is.

- Volt az amerikai polgárjogi mozgalom, ami arról szólt, hogy a feketéket igen is ki kell szolgálnod az éttermedben, és ez működött.

- Igen.

- Jobbá tette a társadalmunkat.

- Igen.

- De ön akkor vitatja, hogy a polgárjogi mozgalom helyes lett volna?

- Nem. Az helyes volt.

- Miért más az, ha ma valaki nem akar tortát sütni feketéknek?

Majd Peterson néhány másodpercnyi gondolkodás után azt mondja:

- Talán nem az. Talán nem más. Talán tévedtem ezzel kapcsolatban.

Itt videón is meg lehet nézni ezt a részt:

Itt pedig az egész interjút: