Átszabja a választási törvényt a Fidesz, de a külföldön élő magyarok a jövőben is csak a nagykövetségeken voksolhatnának

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Fideszes képviselők nyújtották be kedden a választási törvényt módosító javaslatot, ami szerint 

"a jövőben nemcsak a párt vezető tisztségviselőinek, hanem a párt listás és egyéni képviselőjelöltjeinek is felelőséget kell vállalnia a kampánytámogatás visszafizetéséért."

Ezzel lényegileg megszüntetnék a kamupártok támogatáselnyelő rendszerét. A Gulyás Gergely, Bajkai István, Zsigmond Barna Pál, Kocsis Máté és Németh Szilárd által jegyzett törvénymódosítás az alábbi pontokban változtatná meg az eddigi eljárást:

  • elejébe mennének a hosszú sorbanállásoknak úgy, hogy módosítanák az átjelentkezések határidejét a jelenlegi kettőről a választást megelőző negyedik napra. Ekkor le is zárnák a szavazóköri névjegyzékeket. 
  • Változna a mozgóurna iránti kérelem benyújtásának határideje is: a szavazás napján a jelenlegi 15 óra helyett 12 óráig lehet majd mozgóurnát igényelni. 
  • A külföldön élő magyar lakcímmel nem rendelkezők regisztrációját megerősíttetnék.
  • Előírnák, hogy "a politikai hirdetést közzétevő sajtótermék minden politikai hirdetésre vonatkozóan köteles közzétenni azt is, hogy a hirdetést kinek a megrendelésére teszi közzé."
  • Könnyítenék a pártoknak átadott névjegyzékek használatát úgy, hogy lehetővé teszik számukra, hogy a választópolgárok adatait nem, életkor, vagy lakcím szerinti csoportosításban kérjék ki.

A sokat kifogásolt eljáráshoz, hogy a külföldön élő magyar lakcímmel rendelkező választók a határon túli magyarokkal szemben levélben nem, csak a nagykövetségeken, konzulátusokon ikszelhetnek, nem változtatnának a kormánypárti képviselők. (MTI)

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 0,45 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.