A választáson győztes Tisza Párt egyik legfontosabb feladata a választási reform lesz. Mi a baj a mostani rendszerrel, miért nem szabad visszatérni az előzőhöz, és milyen biztosítékok vannak máshol egy a NER-hez hasonló rendszer kialakulásának megakadályozására?
A Fidesz pedig sokszázezerrel esett vissza a négy évvel ezelőttihez képest. A jelenlegi feldolgozottságnál is már majdnem egymilliós a különbség a két párt listás szavazatszáma között.
Nem tudna azzal a tudattal együtt élni, hogy egy fideszest segít győzelemre.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a pártnak nincs köze a radnaimark.hu oldalhoz. A gödi akkugyárról szóló cikk miatt nem aggódik, és továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a Fidesz a sajtóból tudta a Lázár ellen tüntetők monogramjait, bár azt nem tudja megmondani, hol olvasta ezt.
Kiugróan lejt a pálya a győztes számára, ami eddig a Fidesz volt.
Világos beszéd a végtelenül aránytalan magyar választási rendszerről Mezőtúron.
Nagy-Britannia, az USA és Franciaország választási rendszere is a múltban gyökerező többségi logikára épülnek, ami ma már aránytalanul torzítja a politikai versenyt. A választási rendszerek azonban tabunak számítanak. Van-e esély bármiféle reformra? Tóka Gábor politológussal beszélgettünk.
A DK elnöke reagált a telefonos interjúra, amit Magyar Péter a 444-nek adott.
„A személyi igazolvány kötelező kell, hogy legyen minden egyes szavazáshoz. KIVÉTEL NINCS!” – írta a Truth Social közösségi oldalon.
A politológus szerint a budapesti trancsírozással múltbeli csatákat akar megnyerni a Fidesz. Ha az aránytalanság felszámolása lett volna a cél, mind a 106 egyéni választókerületet át kellett volna nézniük.
A kormánypárt képviselőcsoportja szerint azoknak kellett volna benyújtani a módosítást, akik most kritizálják.
Az ellenzéki képviselők csak előző este kapták meg a javaslatot, ami alapján az összes fővárosi választókörzetet átrajzolják.
Egy egész ország követte az újraszámlálások újabb és újabb fordulatait, melyek során nyilvánvalóvá vált: sürgős törvénymódosításokra lenne szükség. A Political Capital választási szakértője, László Róbert megoldási javaslatokat fogalmazott meg.
A Fidesz korábban kijelentette, hogy egy évvel a választás előtt már nem szabad a szabályokat piszkálni. Aztán csak átszabták a fővárosi rendszert, és a miniszterelnök nyilatkozata alapján még ezután is jöhetnek meglepetések.
Végül a Mi Hazánk nem szavazta meg a saját javaslatát.