László Róbert cikke.

Az újraszámlálási saga különböző fázisai olyan szabályozási anomáliák sokaságát hozták felszínre, amelyek sürgős törvénymódosításért kiáltanak. A Political Capital választási szakértője a legégetőbb problémákat veszi sorra, és megoldási javaslatokat is megfogalmaz. Röviden a következőket:

• A kieső jelöltek egységes kitakarása a szavazólapokról.
• A szavazatszámlálói munka vonzóvá tétele, a választott és delegált tagok közötti diszkrimináció feloldása.
• Részletes, egységes szabályozás a kötegelésre, a dobozok lezárására, tárolására, felnyitására vonatkozóan, az ehhez szükséges eszközök biztosítása.
• A jogorvoslati folyamat racionalizálása, leginkább a határidők lerövidítésével.
• Kötelező újraszámlálás szoros eredmény esetén.
• Megfigyelő delegálási lehetőség minden érintett fél számára az újraszámlálás során.

Bár többször megtörtént (például 2018-ban), hogy nem a tényleges problémákat kezelte egy választást követő törvénymódosítási csomag, azért van most némi ok az optimizmusra, mert a friss tapasztalatok olyan megoldásokat követelnek, amelyek egyáltalán nem vagy csak mérsékelten ellentétesek a kormányzó hatalom érdekeivel. Sőt, úgy tűnik, a kormányoldalon is van fogadókészség a választási szabályozás finomhangolására.

Induljunk onnan, hogy a közel 800 ezer fővárosi szavazat újraszámlálása igazolta azt a már korábban is alapos feltételezést, hogy

nem a klasszikus, szavazókörökben elkövetett, szervezett csalások fenyegetik Magyarországon a választások tisztaságát.

Az újraszámlálás során számos pontatlanságra, hibára derült fény, de ezek jelentős része a legjobban szabályozott környezetben, a legfejlettebb demokráciákban is előfordulhat. Július 9-10-11-én 782,110 érvényes szavazatot számoltak újra, hogy aztán azoknak mindössze 0,04%-át, 343 darabot minősítsenek érvénytelennek.

Szervezett csalásra például az utalhatna, ha nagy számban regisztráltak volna olyan eseteket, hogy az egyik főpolgármester-jelöltet támogató szavazólapokat tömegével számolták volna el egy másik jelöltnél. Volt ilyesmire példa, de csak elvétve. A XIII. kerület 15-ös szavazókörében 67 Karácsony-szavazat került Vitézyhez, a XXIII. kerület 14-es szavazókörében pedig 25 – de ennyi, nincs több olyan szavazókör, ahol 10-nél több szavazólap egyértelműen egy másik jelöltnél landolt volna június 9-én. Három szavazókörben történt még viszonylag jelentős változás az újraszámlálás során, de még ezek esetében is valószínűbb egy magányos elkövető csalásánál az egyszerű emberi hiba:

1. a XIV. kerület 1-es szavazókörében úgy találtak 30 extra Karácsony-szavazatot, hogy a másik két jelölt szavazatszáma az újraszámlálás után sem változott,

2. a XIII. kerület 76-os szavazókörében 16 Vitézy- és 9 Karácsony-szavazatot érvénytelenítettek,

3. a XVII. kerület 47-es szavazókörében úgy találtak 11 új Karácsony- és 10 új Grundtner-szavazatot, hogy Vitézynél 2-t érvénytelenítettek.

A legfontosabb adat pedig: az 1354 budapesti szavazókörből mindösszesen 27 olyan volt (ez kevesebb mint 2%), ahol legalább az egyik jelöltnek legalább 5-tel változott a szavazatszáma, bármely irányba. Megfordítva: 1327 szavazókörben egyik jelöltnek sem változott az eredménye 4-nél több szavazattal.

Ez megnyugtató arra nézve, hogy a választási szervek, kiemelten a szavazatszámláló bizottságok, továbbra is megbízhatóan végzik a munkájukat. Pedig nagyon is megterhelő, stresszes munkát kell végezniük. Méltatlanul kevés figyelmet kap, hogy maga a szavazás 13 órán át zajlik, amely során a bizottságok tagjainak jelentős monotónia- és konfliktustűrést igénylő feladataik vannak, a neheze pedig ez után kezdődik, a gyakran 3-4 órát is igénylő szavazatszámlálással, agyzsibbasztó adminisztrációs teherrel súlyosbítva – és akkor még az egyáltalán nem ritka vitás esetekről nem is beszéltünk. Idén ráadásul először tartották egyszerre az európai parlamenti, az önkormányzati (és vele együtt a nemzetiségi) választásokat, márpedig ez a dupla (tripla) terhelés ötévente ismétlődni fog.

További probléma, hogy a szavazatszámláló bizottságok választott tagjainak merítése egyre idősödik, már csak ezért is kiemelten fontos volna olyan ösztönzőket építeni a rendszerbe, amelyek vonzóvá teszik ezt az egynapos munkát, akár választott, akár delegált tagként.

Azt a diszkriminációt mindenképp fel kell számolni, hogy csak a választott tagok kapnak tiszteletdíjat, a delegáltak nem.

Mivel a jogaik és a kötelezettségeik azonosak, nincs elfogadható indoka ennek a megkülönböztetésnek.

Az elmúlt egy hónap eseményei olyan unalmasnak tűnő anomáliákat is felszínre hoztak, mint hogy a szavazólapokat nem mindenhol kötegelték szakszerűen, vagy hogy sokhelyütt olyan silány minőségű dobozokban tárolták őket, hogy csak az nem fért hozzá a szavazólapokhoz, aki nem akart. Fonyódon például részben ezért kellett megismételni a szavazást. Ha az ottani kúriai döntés irányadó lett volna, jó pár fővárosi kerületben is eljuthattunk volna a szavazás megismételtetéséig. Bár az agyonszabályozás gyakran többet árt, mint használ, ebben az esetben részletes és egységes szabályozásra van szükség a kötegelésre, a dobozok lezárására, tárolására, azok felnyitására vonatkozóan.

Az esetleges visszaélések esélyét minimálisra csökkenteni képes, megfelelő minőségű eszközök beszerzését, helyi választási irodákba való eljuttatását és a know-how átadását az NVI hatáskörébe kell utalni.

Ennél is nyilvánvalóbb, hogy a jogorvoslati folyamat belső ellentmondásait fel kell oldani, az már kevésbé egyértelmű, hogy hogyan.

Nonszensz, hogy a választási eljárási törvény (Ve.) szerint harminc napon belülre lehet kitűzni egy megismételtetett szavazást, miközben ennyi idő alatt – mint most megtapasztalhattuk – nem is feltétlenül fut le a jogorvoslati folyamat. Valahogy meg kell oldani, hogy ez a matek minden esetben kijöjjön. A legegyszerűbb ötlet az lenne, hogy a szavazás megismételtetésének határidejét toljuk ki, de ez rengeteg okból nem volna szerencsés, és nem is rövidítené a feleslegesen elnyúló időszakot. Felmerülhet a jogorvoslati folyamat egyszerűsítése (akár az alkotmányjogi panasz kiiktatásával), de ennél életszerűbb

a jogorvoslati határidők legalább egy részének lerövidítése.

Az első kifogás benyújtásához biztosan meg kell tartani a háromnapos határidőt, a többi csökkentéséről viszont meg kell kezdeni az egyeztetést az érintett szervekkel.

Azzal kapcsolatban is aggályok merültek fel, hogy a Kúria nem tehette volna meg, hogy az NVB-vel számoltatja újra a szavazatokat. A választási irodák közreműködése nélkülözhetetlen az újraszámláláshoz, ehhez képest másodlagos, hogy az NVB vagy egy kúriai bíró felügyeli a munkájukat. A jogszabályt mindenesetre egyértelműsíteni kell. Ezen a ponton rögzítsük azt is, hogy az NVB figyelembe vette mind Karácsony Gergely, mind Vitézy Dávid feltételeit, javaslatait, pedig ez nem volt törvény által előírt kötelezettsége.

Érdemes tehát az újraszámlálásra delegált megfigyelők státuszát is körülhatárolni a törvénymódosítás során.

Már-már a feledés homályába vész, de az egész újraszámlálási mizéria onnan indult, hogy Szentkirályi Alexandrát két nappal a választás előtt léptették vissza, a különböző kerületekben pedig nem egységesen húzták le a szavazólapokról a kieső jelöltet. A törvénymódosítás során rögzíteni kell, hogy

a visszalépő jelölt nevét, a jelölőszervezetet és a hozzá tartozó rubrikát teljes egészében ki kell takarni a szavazólapokról.

Alternatív, de nem tökéletes megoldás lehet a visszalépési lehetőség időbeli korlátjának előrehozása addig a napig, amíg a szavazólapok nyomdába nem kerülnek. Azért volna ugyanakkor ez félmegoldás, mert ha a visszalépést meg is lehet tiltani egy határidő után, egy jelölt esetleges elhalálozását aligha, így a már kinyomtatott szavazólapról történő utolsó pillanatig tartó kitakarásra mindenképp fel kell készülniük a választási szerveknek.

Végül, de egyáltalán nem utolsósorban: kelljen-e automatikusan újraszámlálni vagy sem? A hatályos Ve. nem ismeri ezt a fogalmat, a szavazóköri számlálással kapcsolatban pedig így fogalmaz:

„A szavazólapokat, illetve a szavazatokat legalább kétszer meg kell számlálni. Az ismételt számlálást addig kell folytatni, amíg annak eredménye valamely megelőző számlálás eredményével azonos nem lesz.”

Hétköznapi nyelven: amikor a választás éjszakáján végre aláírják a jegyzőkönyveket, azok a szavazatok már újra vannak számlálva. Az elmúlt években ezért okkal gondolhattuk, hogy soha nem lesz szükség a választás napját követően újraszámlálásra, de a szoros eredmény most mégis megteremtette az igényt rá.

Kisszínes: az idézett bekezdés 2005-ben került be az akkori Ve-be (és került át változtatás nélkül a ma is hatályos 2013-asba), nem függetlenül a hídfoglalásba torkolló 2002-es újraszámlálási mizériától. Az akkori országgyűlési választáson az MSZP és az SZDSZ 198, míg a Fidesz-MDF 188 mandátumot szerzett, jó pár egyéni mandátum sorsa pedig viszonylag kis szavazatkülönbséggel dőlt el. Az akkor hatályos törvény így fogalmazott:

„Ha a két legtöbb szavazatot szerzett jelölt által elért szavazatok számának különbsége az összes jelöltre leadott érvényes szavazatok egy százalékát nem haladja meg, vagy szavazataik között a különbség kisebb, mint az érvénytelen szavazatok száma, akkor a szavazatszámláló bizottság köteles az érvényes és érvénytelen szavazatokat ismételten megszámlálni. Az ismételt számlálást addig kell folytatni, amíg annak eredménye valamely megelőző számlálás eredményével azonos nem lesz.”

Az akkori tiltakozó hangok szerint ez nem biztosított megfelelő garanciát a választói akarat megismerésére, három évvel később ezért is írták át a vonatkozó passzust a ma is hatályosra. A friss fejlemények ismeretében azonban ez sem tűnik elegendőnek. Megfogalmazódott az igény arra, hogy kötelező legyen az újraszámlálás – de nem a hulla fáradt szavazatszámláló bizottságokban, hanem választástípustól függően egy szinttel feljebb. Csak a kritériumban kell megállapodni: logikus megoldás lenne, hogy akkor kelljen újraszámolni, ha az első két helyezett közötti különbség kisebb az érvénytelen szavazatok számánál, de a fél vagy egy százalékpontos különbség is jó irány lehet.

Persze ez a megoldás sem csodaszer. Egy országgyűlési választáson előfordulhat például, hogy egyik egyéni kerületben sem bizonyul szorosnak az eredmény, a listás mandátumok kiosztásánál mégis alig pár töredékszavazaton múlik, hogy kinek lesz végül 100, és kinek 99 mandátuma, magyarán, hogy ki nyeri a választást. Egy ilyen helyzetben nem lehet egyetlen kerületet kiemelni; vagy az egész országban újraszámolnak, vagy sehol.

Nem érdemes tehát abba az illúzióba ringatnunk magunkat, hogy a vázolt problémák megoldásával egy életre tökéletesíthetjük a választási eljárást, és soha többé nem fogunk a választói bizalmat kikezdő anomáliákkal szembesülni.

Kisebb súlyú probléma volt például az elhúzódó sorban állás, ami 2010-ben keserítette meg először sok ezer választó és a választási szervek dolgát, de 2014-ben és még 2018-ban is meg kellett ismétlődnie ahhoz, hogy 2022-re sikerüljön orvosolni.

Sokkal nagyobb kockázatot rejt például a választókerületi térkép, amelyet 2011-ben alkottak meg úgy, hogy megalapozottan veti fel a gerrymandering gyanúját, az azóta lebonyolított három választáson mégsem volt hatása a választási eredményre. Ennek egyszerű az oka: csak szoros eredmény mellett fejti ki hatását, de sem a 2014-es, sem a 2018-as, sem a 2022-es nem volt az. 2026-ban viszont akár döntő jelentőségű is lehet, főleg, ha az idén június 9-ei választási eredmények ismeretében a teljes térképet újrarajzolják.

Az elmúlt hetekben „csak” a főpolgármesteri poszt múlott az összes szavazat kevesebb mint 0,04 százalékán. Ha megelőzni nem is lehet, mindent meg kell tenni annak minimalizálása érdekében, hogy egy hajszálon múló országgyűlési választási eredmény a mostanihoz hasonló legitimációs problémákat vessen fel.