Kavasima óriásit vetődve védett hatalmasat

futball
2018 június 28., 13:04
comments 7

A H csoport egyik, délutáni mérkőzésén a japán kapus, Kavasima Eidzsi a biztos kieső Lengyelország elleni meccs 33. percében óriásit védett, a vébé eddigi egyik – ha nem a – legnagyobb mentését mutatta be.

A 11-es pontról fejelte rá Grosicki a kapu jobb szélére, és egészen a gólvonalig jutott a labda, amikor a kapu másik végétől vetődő Kavasima éppen elérve állította meg a labdát.

link Forrás

A videotechnológia (aminek része egy, a labdába telepített csip) mutatta meg, hogy a labda kétharmada átment már a gólvonalon, de nem teljes terjedelmében, így tényleg nem volt gól. Itt a védés pillanat még egyszer:

photo_camera Fotó: Philippe Desmazes/AFP

A meccset egyébként Lengyelország nyerte 1 góllal, de Japán így is továbbjutott, pedig az alapján, amit mutatott, nem érdemelte meg.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.