Jogellenesen számít fel késedelmi díjat az egyik nagy hazai tévé- és internetszolgáltató

INTERNET
2018 július 02., 10:28
comments 89

A fogyasztók védelme érdekében folytatott tevékenysége körében újabb hazai telekommunikációs szolgáltató ellen indított pert az előfizetőkkel szemben jogszabálysértően felszámított pénzösszegek miatt a Pest Megyei Főügyészség.

Az egyik hazai internet-, telefon- és TV szolgáltató egységesen 595 Ft összegű kötbért számít fel minden előfizető terhére, akik a fizetési határidő letelte után nem fizetik meg tartozásukat. Erre több százezer esetben került sor az elmúlt egy évben.

A főügyészség álláspontja szerint ugyanakkor ez a gyakorlat nem felel meg a jogszabályi rendelkezéseknek. 

A mulasztás miatt kiszabható kötbérnek jogszabályi feltételei vannak. Annak igazodnia kell a tartozás összegéhez és mulasztás időtartamához is. A szolgáltató a jogszabály rendelkezéseitől a szerződésben sem térhet el.

A Pest Megyei Főügyészség ezért a keresetében azt kéri a bíróságtól, hogy állapítsa meg a szolgáltató jogsértő gyakorlatát és tiltsa el ettől a díjfelszámítástól.

A főügyészség már korábban is indított pert fogyasztói késedelem esetén jogszabálysértő módon alkalmazott jogkövetkezmények miatt, akkor az egyik hazai mobilszolgáltató ellen. A cég az SMS-ben küldött fizetési felszólítások díját számolta fel ügyfelei terhére jogszabálysértően. A peres eljárás időközben lezárult, a bíróság jogerős ítéletével a főügyészség keresetének teljes egészében helyt adott.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.