kötbér

Hajdúnak mégsem kell kötbért fizetnie, médiatörténeti per sem lesz abból, hogy érti vagy sem egy társasjáték szabályait

Megegyeztek Az Árulók gyártócégével és az RTL-lel.

Mészáros Juli
tévé

Hajdú Péter szerint az RTL producere „gátlás nélkül kitalált egy hazugságot”

A tévés közölte, hogy felkért egy ügyvédet, aki ír Az Árulók című formátum tulajdonosának, és megteszik „a szükséges jogi lépéseket, kártérítési ügyben is”.

Mészáros Juli
tévé

Az Árulók producere szerint nem teljesen érti a játékszabályokat Hajdú Péter, aki most perrel fenyegetőzik

Miután megszegte a szabályokat az RTL realityjében, Hajdúval kötbért fizettetnének, mire a tévés azt üzente: Tali a bíróságon.

Mészáros Juli
tévé

Hajdú Péter szabályt szegett Az Árulókban, kötbért fizettetnek vele

Kiesése pillanatában gyakorlatilag elmondta az RTL realityjében bentmaradt játékosoknak, hogy ki a gyilkos.

Mészáros Juli
tévé

Népszava: Kötbért kérnek a bicskei gyermekotthon egykori pedofil igazgatójának áldozatai, mert a belügy beszélt a kártérítésükről

Az állam viszont nem akar fizetni, megy az egymásra mutogatás.

Diószegi-Horváth Nóra
belföld

Túl sokat spóroltak, a miskolci önkormányzatnak is kötbért kell fizetnie az MVM-nek

Hasonlóan Szegedhez, Miskolcon is negyedével kevesebb gáz fogyott év végén, mint amit megrendeltek, közel 200 millió forintos kötbért követel az MVM.

Horváth Bence
gazdaság

A Szegedi Hőszolgáltató az enyhe idő miatt kevesebb gázt égetett el, ezért 190 milliós kötbért kell fizetnie az MVM-nek

A szegedi távhőcég most állna át több geotermikus energiára, ami harmadába kerülne a gáz árának, de inkább a gázt is égetik.

Herczeg Márk
energia

Bíróságra ment a kiváló kormányzati kapcsolatokkal rendelkező producer, mert Schmidt Máriáék nem fizették ki a kormány reklámvideóját

Lajos Tamás 88 millió forintot követel a rendszerváltás megünneplésével megbízott közalapítványtól.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Zoom: Több kötbért fizethet a 3-as metrót felújító Metrovagonmas, hogy ne kerüljön bíróság elé az ügy

A lap szerint peren kívüli megegyezésre készül a BKV az orosz Metrovagonmassal.

Herczeg Márk
Budapest

Szijjártónak arról is tárgyalnia kell Moszkvában, hogy az orosz fél szerint jogtalan a 3-as metró ajtóhibái miatt kért kötbér

A Metrovagonmas azt állítja, nem ők hibáztak, hanem a magyar metróalagutak egyenetlenségei miatt a túl érzékeny szenzorok téves jeleket kaptak, és azokat le kellett cseréni gyengébb minőségű szenzorokra.

Herczeg Márk
Budapest

Jogellenesen számít fel késedelmi díjat az egyik nagy hazai tévé- és internetszolgáltató

Az eltelt időtől és az összegtől függetlenül számláztak egységesen 595 Ft-ot. Nem lett volna szabad.

Boros Juli
INTERNET

Napi 42,5 millió kötbérről mond le önként a BKV

Szerelvényenként napi 23 ezer euró kötbért kérhetnének a meghibásodás miatt pénteken forgalomból kivont hat szerelvény után a Metrovagonmastól, de valamiért nem kérik el a pénzt.

Király András
Budapest

Nem működnek a hőkamerák a déli határon

erdelyip
migráció